Hitből fakadó elégedettség
Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”
A magyar emberről általában az a hír járja, hogy elégedetlen. Még a népdal is megörökítette azt a hozzáállást, ami olyan gyakori hazánkban: “Télen nagyon hideg van / Nyáron nagyon meleg van / Soha nincs jó idő / Mindig esik az eső.” Ami pedig különösen elégedetlenkedésre ad okot, az a pénz: Pénzből soha nincs elég. Ha nincs pénz, akkor nincs miből vásárolni, a huszonegyedik század pedig erről szól: gyűjteni, hogy minél több legyen.
Neked mid van? Csak a huszadik században a világ fogyasztása meghússzorozódott. Többet keresünk, de sokkal többet is költünk. Nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy jobban élünk ma, mint a szüleink, vagy nagyszüleink éltek. Több lehetőségünk és anyagi hátterünk van, de az igényeink is arányosan változtak.
Henry Ford, az első tömeggyártású autó megalkotója ide-s-tova száz éve úgy nyilatkozott “Vevőink minden színigényét ki tudjuk elégíteni, ha fekete kocsit rendelnek.” A színes körömlakkokkal egyidőben aztán megjelentek a színes autók is, és innentől kezdve minden új Ford modell megvásárlásával katalógust kapott a vásárló, hogy a következő évadban milyen új járművek és milyen új színek lesznek elérhetőek. Alig jött ki az iPhone 11, már arról találgatnak az efelől érdeklődők, hogy milyen lesz az iPhone 12. Minden, de minden a vágyainkról, és azok kielégítéséről — rólunk szól. "I want it all and I want it now" áll a Queen együttes nagy sikerű dalában.
Mintha azzal, hogy megvásároljuk a legújabb és legreklámozottabb terméket, az életünk jobb, és teljesebb lenne. Tényleg így van? Tényleg jobb az életem a sok kütyütől? Jobb attól, ha újabb autóm van a szomszédomnál? Jobb attól, ha többet keresek, mint a riválisom? Ha több nulla sorakozik a bankszámlámon?
A zsidókhoz írt levél szerzője egyszerű üzenetet címez az olvasói — beleértve bennünket is — számára: “Érjétek be azzal, amitek van!”
Nem aszketikus életre ösztönöz, hogy mondjunk le mindenről, ami földi, és ami megvásárolható, vagy érjük be a kevéssel, adjuk el, amink van, hiszen elég egy szett ruha és egy pár cipő, együnk száraz kenyeret, és minden jobb lesz. Szó sincs róla! A Prédikátor azt mondja: "Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki. Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka.” (A prédikátor könyve 5:17-18) Ezzel így egyet tudok érteni.
A zsidókhoz írt levélből idézett szakasz viszont valami olyanra irányítja a gondolatainkat, amit nem szoktunk a (nem lévő) pénzzel egy napon említeni: Isten személyes gondviselésére. Merthogy ezzel bírunk, ez már a miénk. Isten gondot visel rólunk, bármi is történjen, függetlenül az autónk márkájától, a számlánkon sorakozó nulláktól, és mindentől: ez az, amiről mindig elmondhatjuk, hogy de ez a miénk. Es ha gondviselés van, akkor minden van.
Ha legközelebb kételyek merülnének fel benned, hogy mégis mire elég a havi fizetés, vagy bármi más, jusson eszedbe Pál apostol, akinek Isten azt üzente: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (Pál második levele a korinthusiakhoz 12:9) “Érd be azzal, amid van!” Mert amid van, az mindennél többet ér!
