Ha Isten nemet mond

„Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet! Akkor örvendezünk győzelmednek, és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az Úr minden kérésedet!”

És mi van akkor, ha nem teljesíti? 

A Szentföldön voltam, a Siratófal előtt. Fejemen kendő, és imádkoztam az Örökkévalóhoz. Kértem valamit ott a falnál, amire mindennél jobban szükségem volt. Kértem, hogy lépjen közbe, hogy tegyen csodát, adjon gyógyulást, életet. És éreztem, hogy a Mindenható meghallgatott. A hely szentsége magával ragadott, és ahogy kihátráltam a nők számára fenntartott részről, hittem abban, hogy lehetséges. 

Nem akárhol kértem, és nem akárkiért imádkoztam. Ha máshol nem is, de ott a Falnál meghallgatásra kell, hogy találjon, nyitott fülekre, cselekvő kezekre. De Isten másként döntött. Még mos is sokszor felteszem a kérdést, hogy miért? Miért nem? Miért nem teljesült a kérésem, és miért kellett búcsút intenem annak, aki a világra hozott engem? Miért nem gyógyult meg az, akinek meg kellett volna gyógyulnia? Hiába volt minden érte mondott ima? Mégsem hallgatta meg az Úr, amit a Fal tövében súgtam a fülébe? 

Vannak érthetetlen dolgok ezen a Földön, amikre majd csak Isten országában kaphatunk választ,  mint hogy az egyik ember miért gyógyul meg, a másik pedig miért nem? Miért kap valaki még életet, és valaki más miért nem? Miért tesz Isten olyan lépéseket, amiket kérünk Tőle, máskor pedig miért nem? Miért válaszol az egyik imára, a másiknál pedig miért hallgat? És a sort még sokáig lehetne folytatni. De azt hiszem, egy dolog biztos. Attól, hogy még valami nem teljesül, nem jelenti azt, hogy Isten ne figyelt volna rád, na hallgatta volna meg könyörgésedet. 

Van, hogy ad, és van, hogy megengedi azt, hogy elveszíts valamit vagy Valakit. Van, hogy a válasza igen, a másik esetben pedig nem, annak ellenére, hogy te mindkét alkalommal valami nagyon fontos, jó dologért imádkoztál. 

Isten meghallgat, és dönt. A mi feladatunk pedig, hogy hittel hozzuk elé életünket, valaki másnak az életét, kéréseinket, kérdéseinket, és bízzunk Benne, az Ő bölcsességében. Engedjük neki, hogy vezessen minket a legjobb irányba, hiszen egyedül Ő lát minden olyan részletet, aminek nagyon nagy hányada előlünk rejtve marad. Engedjük, hogy az legyen a mi életünkben is, aki Ő valójában. Aki mindent tud, aki a legjobban szeret, és aki sosem hibázik. 

Bízzunk Benne, a döntéseiben, és tanuljuk meg őszintén kimondani: „Legyen meg a Te akaratod!”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet