A látható győzelem láthatatlan fegyvere


„Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.”



A legtöbb dolog, amitől óvakodni kell látható, így megvannak azok a módszerek, eszközök, amelyekkel megvédhetjük  magunkat  vagy elhárítható az esetleges támadás. Hála Istennek én  még soha nem kerültem ilyen veszélybe. Látható módon. A látható világban!

  
De mi a helyzet a láthatatlan világgal? Azzal, amit a Biblia is említ. Vajon azoktól a támadásoktól is mentesülök pusztán azért, mert óvatos vagyok és elkerülök helyszíneket vagy helyzeteket? Aligha! Sőt, megkockáztatom, hogy attól, hogy valami láthatatlan, még lehet igencsak veszélyes.


Amikor elgondolkodok azon, hogy vajon eddig hányszor támadott meg Sátán ilyen-olyan módokon, a skála igencsak színes és hosszúra nyúlik. Azt hinné az ember, hogy csak valami spirituális megnyilvánulása lehet, de tapasztalataim azt mutatják, hogy ő ennél lényegesen egyszerűbben támad, hiszen annyira hétköznapi, hogy valami nagy dolgot várnánk tőle, pedig (ahogy a mondás is tartja) „az ördög a részletekben rejlik”.


A Bibliát olvasva sokszor tűnik fel, hogy mennyire fontos az, hogy időt szenteljünk Istennek és a Vele való kapcsolatnak. Az Ószövetség megannyi története és a Jézussal való közösség bemutatja, hogy az emberi élet legfőbb célja az kell legyen, hogy Istennel éljük meg napjainkat, hiszen már a kezdetekkor erre adott példát, amikor Ádámmal és Évával időt töltött az Éden kertjében, pont úgy, ahogy Jézus is az emberek között tevékenykedett és az életük részévé vált. Az Istennel való közösség az alapja mindennek!


Amikor egy látható módon történő támadást szeretnénk kivédeni, akkor első sorban a testünket akarjuk óvni, hiszen az az alapja mindennek.  A legtöbb támadó fizikális sérülést ejt rajtunk, hogy abban legyengülve elvegye esetleg értékeinket. 

A helyzet nem más Sátán támadásával kapcsolatban sem!

Ő is pont azt támadja, ami az alapot képezi! Az Istennel való kapcsolatot.Nem azzal indít, hogy megszünteti az állásunkat, hanem azzal, hogy eltereli gondolatainkat a meghitt percekről, amelyek eddig Istennek voltak  elkülönítve. A támadás célja az, hogy a reggel csendes pillanatait átvegye és abba beférkőzve , már a nap kezdetekor megháborgassa lelkünket és még véletlenül se gondoljunk arra, hogy Istennel kezdjük a napot.  Az egyik legveszélyesebb formája ez a támadásnak. Innen indul minden:az elkeseredettség, a lehangoltság, a nyugtalanság, a bezárkózás és végül a teljes ellehetetlenítés. Hát nem hasonló ez egy látható támadáshoz? Megsebesíti az alapot és visz mindent, ami mozdítható. Jelen esetben a békét, a nyugalmat, a hitet, a reményt, a boldogságot és bizony a lista elég hosszú.  


A Biblia ezt tanácsolja: „szüntelen imádkozzatok” (1.Thessz.5:17)  A válasz itt van: imádkozzunk!  Az emberi kapcsolatainkat is a kommunikáció tartja fent és ez az Istennel való kapcsolatunkban sincs másképp! 

Adjunk Neki időt a napunkból, hogy megvédjük az alapot és elkerüljük a vereséget! A láthatatlan támadást, csak láthatatlan fegyverrel tudjuk kivédeni, hogy látható győzelmet arassunk. Istennel! 
Áldott napot kívánok!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia