Nem elég a csoki

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.”

Éhes voltam, nagyon éhes. A világ egyik legmegerőltetőbb fizikai, szellemi, lelki megmérettetésén voltam túl, életet adtam az első gyermekemnek. Az aranyóra után a csöppséget az újszülött osztályra vitték, hogy megvizsgálják, én pedig ehettem volna, de nem volt mit. Ezt nem mondták el a felkészítőn, nekünk pedig eszünkbe sem jutott, hogy jó lenne pakolni legalább egy szendvicset. Egy tábla csoki volt nálam, abból próbáltam minél kisebb zajt csapva tördelni néhány kockát, hogy a szobatársaimat ne ébresszem fel, de ez nem az az étel volt, amire vágytam. Édes volt, túl édes, és nem adott jóllakottságot. Olyan ételre vágytam, ami tápláló, ami erőt ad, ízletes, nem valami édes, felfújt semmiségre. Hajnal volt, a férjem már hazament, hogy pihenjen valamennyit, nekem pedig még hosszú-hosszú órákon keresztül kellett várnom arra, hogy valami normális(abb) ételhez juthassak. 

Ma reggel egy nagyon hasonló éhségről szól Isten üzenete, csak ez az éhség nem fizikai táplálék utáni vágyódás, de ezt az érzést sem lehet kijátszani. Éhség és szomjúság az igazság után. És Isten boldognak mondja mindazokat, akik ezt megélik. 

Akik hagyják magukat megélni, és nem keresnek mindenféle pótlékot. Csokoládé ízű üzenetet, ami első hallásra édes és jóleső, de utána ugyanúgy üres marad az ember. Nem adja meg a felfedezés örömét, nem gondolkodtat el, nem késztet semmire. 

Az igazi táplálékot, az igazságot, azt, amire vágysz Istennél találod. És boldog vagy, ha nála keresed. Mert Ő megitat, megetet olyan eledellel, itallal, ami után nem fogsz vágyni semmi másra. Igazsággal elégít meg, nem semmit mondó, üres tanításokkal. Bűnről beszél és megváltásról. Lázadásról és megbocsátásról. Igazi szeretetről, Aki életét adta érted. Új életről, újrakezdésről, kegyelemről. Küldetésről, közös útról, próbákról, fájdalmakról, örömről, célba érkezésről. Igazi, hús-vér életről Krisztussal. 

Ma virágvasárnapon arra emlékezünk, hogy Jézus, mint király vonult be Jeruzsálembe, de nem azért, hogy elfoglalja a földi trónt, hanem, hogy meghaljon érted és értem, és mi élhessünk örökké Vele. Meghalt, hogy bemutassa, milyen is Isten valójában, és boldog vagy, ha az igazságra éhezel, mert a Vele való kapcsolatban ezt megtalálhatod, és Ő sosem utasít téged vissza. 

Hát keresd Őt, az igazi táplálékot, az igazi megelégedettséget, és boldog vagy, Ő tárt karokkal vár rád! Olvass ma a királyról, aki szamárháton vonult be a fővárosba, hogy életét adja népéért! Olvass Krisztusról, és lakj jól az igazsággal! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia