Oltalmazó Mindenható

„Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt.”

5Mózes 32.10-11

Mózes élete befejezése előtt egy éneket hagyott örökségül Izráel számára. Célja az volt, hogy népe ne feledje el, Isten hogyan gondoskodott róluk, s védje őket a lázadástól, hűtlenségtől. Az ének segítségével felidézhették Isten hogyan hívta el őket, hogyan szabadította ki őket Egyiptomból, de emlékeztette őket a lázadásaikra, hűtlenségeikre is. Hálátlanságukra, amely miatt elfelejtették az Istentől kapott hatalmas segítséget, és maguknak tulajdonították a győzelmeket.

Isten volt az, aki megkönyörült Jákób családján és menedéket nyújtott számukra Egyiptom földjén. Ő volt az, aki a már létszámban megnövekedett népet hatalma által kiszabadította a rabszolgaságból, és életben tartotta a sivatagban. Naponkénti csoda által gondoskodott táplálékukról és vizükről. Úgy oltalmazta őket, mint szeme fényét. Úgy védelmezte és nevelte őket, ahogyan a sas vigyáz kicsinyére. Vajon meddig tart a hála és a hűséges ragaszkodás az életükben?

Isten gondviselését a személyes életünkben is felfedezhetjük. Bennünket is hív, és „fejünk hajszálait is számon tartja”, azaz úgy figyel ránk, mintha csak ránk lenne gondja. Gondoskodik rólunk, és nevel bennünket. Vajon meglátjuk-e szerető gondoskodását, vagy inkább a bajok és nehézségek miatt siránkozunk? Vajon meddig tart a hála és a hűséges ragaszkodás az életünkben?

Legyen áldott a napod!