A végső jutalom
„Ezért a nagyok között adok
neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a
halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta
magára, és közbenjárt a bűnösökért.”
Ézsaiás könyve 53. fejezet 12.
verse.
Hogy érzed magad, amikor igazságtalanságot szenvedsz? Hogy
esik, amikor valaki megbánt, de te úgy érzed, csak segíteni akartál? Mit teszel
akkor, amikor valaki csak korhol téged, de te nem érted mit tettél?
Belül már majdnem felrobbansz, talán kiabálnál is, hogy
valaki tegyen igazságot, de nem történik semmi, csak csendesen elviseled a
sorsodat. Jézus, aki bűnt nem ismert csak sok bűnöst, tűrte a megaláztatást a
fájdalmak útján. Kicsúfolták, leköpték, megverték... Sokszor feltettem már
magamnak a kérdést, hogy én vajon a történet melyik részénél mondanám, hogy
elég, melyiknél kezdenék üvölteni, és vajon melyiknél használnám isteni erőmet.
Amikor rájövök, hogy mennyire nem bírtam volna még csak töredékét sem annak,
amit Jézus bírt, rájövök, teljesen alkalmatlan vagyok arra, hogy a mennyek
országába jussak. Amikor érzem, hogy hogyan tudnék viselkedni, az engem ért
igazságtalansággal szemben szinte felrobbanok. De Jézus nem ilyen, nem ezt
tette. Alázatosan tűrte, amit elkövetnek az emberek, önként vállalta ezt az
áldozatot, értem.
Valahányszor dühbe gurulok, vagy nem úgy viselkedek, ahogyan
Jézus tette, rá kell ébredjek: egy vagyok azok közül, akik Őt keresztre
feszítették. Nem beszélhetek úgy, hogy ezt „ők
tették”, nem. Ebben én is osztályrészt kell vállaljak, mert Jézus az én
bűneimért halt meg, mert annyira szeret, hogy ezáltal meg akar menteni a biztos
haláltól.
Keresztény vagyok ráadásul, és mondhatnám megváltozott az
életem. Igen, így van, sokat változtam, de nem eleget! Én ma is azon fogok
gondolkozni, hogy hogyan lehetnék közelebb Istenhez, hogyan lehetnék
hűségesebb, kitartóbb, türelmesebb, alázatosabb, megbocsátóbb...
