Dicsérjétek az Urat!
„Dicsérjétek az Urat, hívjátok
segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy
dolgait.Énekeljetek néki, mondjatok dicséretet néki, beszéljetek minden
csudálatos dolgairól.Dicsekedjetek az ő szent nevében; örvendezzen szívük
azoknak, a kik az Urat keresik.”
(Krónikák első könyve 16. fejezet
8-10. vers)
A
Szentírásban rengetegszer hangzik el felhívás Isten dicsőítésére,
magasztalására. A Zsoltárok könyvét olvasva pedig még inkább kitűnik, hogy
Dávid, Aszáf, Mózes, Kóré fiai, stb., milyen sokszor tapasztalhatták meg életükben
Isten nagyságát, melyért mindannyiszor hálát is adtak.
Bizony,
sokszor gondolkodtam már azon, ha Dávid a mi gyülekezetünk tagja lenne, valószínű
minden hétre új zsoltárral készülne, de legalábbis azt hiszem nem kéne unszolni:
„Mondj már egy friss tapasztalatot, amiért különösen hálás vagy Istennek.”
És
azon is érdemes elgondolkodni, hogy milyen benyomást szerezne, ha csak úgy betoppanna
a gyülekezetbe. Meglátná-e rajtunk az Úrban való örömet, vagy komor, lehangolt,
szúrós tekintetekkel találná szembe magát… ám kár minden másodpercért, amit
önostorozásra szánnánk.
„Sátán
törekszik a vallásos életet komorrá, bússá tenni, hogy fáradságosnak és
nehéznek tűnjék fel. Ha pedig a keresztény életében a vallást ilyen színben
mutatja be, hitetlensége által Sátán csalását támogatja. Sokan, életútjukon
gyakran foglalkoznak hibáikkal, gyengeségeikkel, fogyatkozásaikkal,
csalódásaikkal, és szívük csüggedt.
Európai
tartózkodásom alatt egy ilyen lélektől levelet kaptam, melyben kétségbeesésében
vigasztalást kért tőlem. A levél vétele utáni éjjelen álmot láttam.
Nagy
kertben jártam, melynek tulajdonosa körülvezetett mindenfelé. Én
Virágokat
szedtem és kellemes illatukban gyönyörködtem, amikor hittestvérem, akitől az
említett levelet kaptam, és aki szintén mellettem haladt, a jelentéktelen
tövisekre figyelmeztetett, melyek útját állták.
Szomorúan
állott ott és panaszkodott. Nem követte a vezetőt a helyes ösvényen, hanem a
tövisek és csalánok között botorkált ide s tova. "Nem szomorú-e - így
panaszkodott -, hogy ezt a szép kertet így elcsúfítják a tövisek és a
csalánok?" A vezetőnk így felelt: "Ne vesződj a tövisekkel, melyek
csak megsebeznek! Szedd inkább a rózsákat, liliomokat és szegfűket!"
Nemde
ti is szereztetek már életetekben szép tapasztalatokat? Vajon nem éltetek-e már
át olyan becses időszakokat, amikor szívetek örömrepesve köszöntötte Isten
Lelkét? Ha visszapillantotok a múlt eseményeire, nem jut-e sok drága és
fenséges tapasztalat eszetekbe?
Nem
állnak-e Isten ígéretei - nyíló virágokhoz hasonlóan - életetek útján
mindenütt? Akarjátok-e szíveteket örömest betölteni szépségükkel és
pompájukkal?
A
tövisek és csalánok csak megsebeznek és fájdalmat okoznak; s ha ezeket
gyűjtitek és másoknak is adjátok, megvetitek Isten javait, és másokat is távol
tartotok az élet útjától.
A
keresztények hivatása, hogy a menny felé vezető úton a világosság hordozói
legyenek, és Krisztusról rájuk sugárzó fényt szétárasszák az egész világra.
Legyen életük és jellemük olyan, hogy általa Krisztusról és szolgálatáról az
emberek helyes fogalmat alkossanak.” (E.G.White Jézushoz vezető út, 93-95.o.)
Dicsérjétek
az Urat!
