Ne álljatok bosszút!
Az általános iskola udvarán, tanórák után olyan, mint a vadnyugaton. Legalábbis abban az iskolában, ahova én jártam, olyan volt. A gyerekek, akik az őket hazakísérő szülőkre vártak, és azok, akik kiszöktek a napközi tanulószobából általában az iskolaudvar valamelyik eldugott sarkában verődtek bandákba. Jobb esetben csak játszani, focizni az otthonról hozott labdával, kártyákat cserélgetni az éppen aktuális őrületnek megfelelően. Rosszabb esetben viszont ennél sokkal csúnyább dolgok is történtek azokban az eldugott sarkokban.
Nem sok emlékem van az általános iskolából, de az egyik ilyen délután a mai napig élénken él bennem. A barátommal játszottunk az udvaron – én vártam a buszt, amivel aztán hazamentem volna, ő pedig napközisként még pár órát az iskolában töltött. Rajtunk kívül egy másik osztálytársunk arrafelé lézengett. Róla mindenki tudta, hogy agresszív. Mi akkor még nem tudtuk, hogy ezt így mondják, csak azt, hogy rossz és félelmetes. Ha mondott valamit, az a paranccsal volt egyenértékű, különben… És mondott. Nem nekem, hanem a barátomnak: felszólította, hogy menjen vele az udvar eldugott részébe. A gyerekek gonoszak, és sokszor mindenféle kimondott ok nélkül azok.
A barátom karját ok nélkül a háta mögé csavarta, és – jól vigyázva arra, hogy senki ne lássa, mikor megteszi – eltörte azt. A karja hetekig gipszben volt, és a mai napig nem tudja, mivel érdemelte ki ezt a bánásmódot. A másik fiút senki nem büntette meg. Valószínűleg a szülei is olyan félelmetesek voltak, mint ő maga. A csont begyógyult, de a lelki sebek talán még a mai napig nem.
Hát persze, hogy elterveztük a bosszút! Egész csatatervünk volt! Van ma is. Nem csak az osztálytársamat bosszulnám meg. Néha esténként csak forgolódom az ágyban, és azon gondolkozom, hogy legközelebb, amikor találkozom egyik, vagy másik rosszakarómmal, majd hogyan vágok vissza az engem ért atrocitásokért.
És akkor Pál megálljt parancsol. “A rosszat jóval győzd meg” (21) és “éljetek minden emberrel békességben.” (18) Nem kell visszavágni, mert a jó keresztény nem ezt teszi. Van más megoldás, az atombomba: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” idézi Isten szavait. A bűnösök, a gonoszok, a rosszakaróim és a srác, aki anno ok nélkül eltörte a barátom karját mind megkapják a magukét! Istené a bosszú és ő harcol értünk! Minden egyes bűnért megfizet, amit elkövettek ellenünk!
Ez a bosszú a kegyelem.
Kegyelem a rosszakaróimnak, a bűnösöknek. Kegyelem a karokat törő srácnak, kegyelem nekem, aki lehet, hogy több kárt okozok, mint ő. Mert Isten a rosszat az ő kegyelmével győzi le. Bízzuk rá és személyes vendetta helyett csatlakozzunk hozzá! Ez ilyen radikális szeretet.
