Hát nem tudod?
Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő
a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme
kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.
Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik
az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem
lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
Néhány hónapja találkoztam egy kedves barátnőmmel, kávéztunk,
beszélgettünk, sétáltunk gyerekek és férjek nélkül, csak ketten. Úgy kellett ez
a találkozó a lelkemnek, mint egy falat kenyér. Emlékszem, hogy miután feltöltődve
hazaértem, megosztottam az örömömet a férjemmel, és azt mondtam neki: „Tudod,
mi volt a legjobb? Hogy nem kellett magyarázkodnom.”
Megértett, mert sok kérdésben hasonló cipőben járunk, és
nemcsak az empátiájával, hanem a saját megélésével is tudott kapcsolódni ahhoz,
amit meséltem neki. Megoszthattuk egymással a csomagunkat. Hihetetlen
felszabadító érzés volt az, hogy tudta, miről beszélek.
Isten is így fordul felénk. Elfogadással, megértéssel. Ő tényleg
látja és tudja, min megyünk keresztül. Hallja ki nem mondott fájdalmunkat, tudja,
hányszor ásítunk csukott szájjal, és tisztában van a múltheti
alvásmennyiségünkkel, annak minőségével és azzal a szorongással, lelki
teherrel, indokolatlanul nagy kérdőjellel, amik mind hozzájárultak a jelenlegi
állapotunkhoz.
Ma reggel arra hív, hogy osszuk meg vele a történetünket!
Igen, Ő látja, de hidd el, szeretné a te szádból, a te szavaiddal hallani.
Tudja, hogy milyen terápiás hatása van annak, ha szavakba öntjük a terhünket,
és megosztjuk valakivel, aki megérti.
Ma reggel legyen Ő az, akinek mesélünk! Őszintén, nyíltan,
kendőzetlenül. Engedjük, hogy osztozzon a csomagunkon, hogy erőt és reményt
adjon szívünkbe, és szárnyalhassunk, mint a sasok.
