A világ világosságának ígérete
Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.
Az emberi szem egy csodálatos szerv. A világból befogadott információ körül-belül 80-85%-a a szemünk segítségével jut el hozzánk és a vizuális információ feldolgozására szolgáló agyi terület az egész nagyagykéreg 30%-át teszi ki – szemben az érintés 8 és a hallás 3%-ával. Mikor a szemeink nyitva vannak, az agy elektromos működésének kétharmadát a látás feldolgozása teszi ki. És még így sem tökéletes.
Voltál már teljes sötétségben? Amikor sem egy lámpa, sem egy csillag, semmi nem vetett fényt még egy keveset sem a környezetedre? Ahhoz, hogy bármilyen információ is be tudjon érkezni a szemünkön keresztül, fényre van szükségünk. Ahhoz, hogy ez az információ hiteles legyen a minket körülvevő világról, viszonylag sok fény kell – legalábbis jóval több, mint sok más élőlénynek. Míg az embernek körül-belül 0,001 lux-nyi fény kell, hogy "derengjenek a dolgok" (tiszta, félholdas éjszaka van körül-belül ennyi) addig a házi macskának elég 0.00015 lux (felhős éjszaka, mikor a hold sem látszik), a baglyoknak pedig elég 0.00001 (ilyen sötét van egy sötét, éjszakai erdőben, a fák között).
János evangélista a fény és a sötétség ellentétét gyakran idézi fel az evangéliumában, mint aki tudja, hogy egy kis fény, egyetlen pislákoló gyertya is sokat számít egy vaksötét szobában. Jézus azt mondja, hogy ő a pislákoló gyertyánál erősebb fényt ad: ő a világ világossága, ő a nap az égen, a reflektor, ami nem csak arra elég, hogy nem tévedünk el, hanem olyan körülményeket teremt, hogy tisztán lássuk a világot.
Ha voltál már teljes sötétségben – fizikai, vagy lelki értelemben – akkor te is tudod értékelni a Jézus által felajánlott fényt.