Mitől félsz igazán?
Az Úr megváltottai megtérnek, ujjongva mennek a Sionra, örök öröm koronázza fejüket. Vigasságot és örömöt találnak, eltűnik a bánat és a sóhaj. Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, ember fiától, aki csak olyan lesz, mint a fű?
Ézsaiás könyvében Isten egy szorongó, bizonytalan néphez szól. Nem azt ígéri, hogy nem lesznek nehézségeik, hanem azt, hogy Ő velük lesz és Isten jelenléte erősebb minden félelemnél.
Ezután hangzik el egy különös kérdés. „Miért félsz halandó embertől?” Mintha azt kérdezné, miért adsz ekkora hatalmat valakinek, aki ugyanolyan törékeny és mulandó, mint te? Miért félsz annyira mások véleményétől, a jövőtől, a háborútól, a gazdasági bizonytalanságtól vagy akár a klímaváltozástól, amikor az életed végső soron nem emberek kezében van?
A legtöbb csatát nem kívül, hanem belül vívjuk meg. A külső körülményeket sokszor nem tudjuk megváltoztatni, de azt igen, hogy kiben bízunk. Ha minden biztonságunkat a körülményeinktől várjuk, mindig lesz okunk félni. Ha azonban Isten lesz a kapaszkodónk, a legnagyobb viharban is megtapasztalhatjuk azt a békességet, amelyet semmilyen külső esemény nem tud elvenni.
Ezért mondja Isten kétszer is. „Én, én vagyok vigasztalótok.” Mintha azt szeretné, hogy ezt semmiképpen ne felejtsük el. Nem azt ígéri, hogy nem lesznek könnyek, hanem azt, hogy egyik könnycseppünkkel sem maradunk egyedül. Aki mellette jár, annak a reménysége nem a világ állapotából, hanem Isten hűségéből fakad.
A bizalom nem a veszély hiányából születik, hanem abból a bizonyosságból, hogy Isten kezében vagyunk. Ez ad olyan belső békességet, amelyet a világ nem tud megadni, de elvenni sem.
Legyen ez a mai reggeled imája:
Uram, bocsásd meg, amikor jobban félek a világ történéseitől, mint amennyire bízom benned.Adj olyan hitet, amely a legnehezebb helyzetben is Beléd kapaszkodik.
Segíts úgy élni, hogy a szívemben a félelem helyét egyre inkább a Belőled fakadó békesség töltse be.
Ámen.
