Beszélgetés, nem műsor
Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.
Gyerekként nagyon nem szerettem imádkozni. A gyülekezetünkben amikor elhangzott a mondat "imádkozzon akit a lélek indít!" pontosan tudtuk hogy ki fog imádkozni. Sőt mi több, pontosan tudtuk a sorrendet is, és még a hosszakat is meg tudtuk tippelni. Volt egy néni, aki rendszerint több mint 5 percen keresztül imádkozott (ami akkor végtelenül hosszúnak tűnt). Az ima számomra azt jelentette hogy ezzel a felnőttek megmutatják egymásnak, hogy ki a szentebb.
Ahogy felnőttem továbbra sem erősségem az ima. Főleg a hangos, közösségi ima. Sokkal jobban élvezem a négy fal közti beszélgetéseket Istennel. Amikor csak mi vagyunk, és elmondhatok bármit. Ezt próbálom megtanítani a gyermekeimnek is.
A minap a kislányom imádkozott egyik este. Körülbelül így szólt az imája: "Drága Jézus! Köszönöm hogy játszottunk, ettünk fagyit, és köszönöm a pandákat! Jó éjt! Puszi!"
Ez az amit Jézus kér tőlünk. Nem egy műsort amiben megmutatjuk hogy szebb pátoszokat tudunk mondani. Nem percre vagy szótagszámra mért szavalóverseny. Őszinte, nyitott beszélgetés minden korlát nélkül.