A természet rendje
Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is.
Az ősz, különösen a kora őszi napok a legalkalmasabbak arra, hogy a természetben töltsük őket. Nincs is annál szebb, mint amikor egy hegytetőre felkapaszkodás után elénk tárul az ezer színben pompázó, hűvös szélben táncoló lombkoronák látványa, a tavak és folyók játékos csillogása, és ha szerencsénk van, akkor a tiszta őszi égbolt hideg-kék végtelensége is.
Pál apostol szeme előtt talán nem pontosan ez a látvány volt, amikor megírta levelét a galatáknak. Az apostol Isten törvényének tekintélyéről, és különösen azon részleteiről írt, amely az emberek egymás közötti kapcsolatát, közösségét érinti, szabályozza. "Ne térjetek el Isten törvényétől—mondja Pál—mert azt nem lehet csak úgy semmibe venni."
Hogyan értelmezhető mégis ez a gondolat ma a mi részünkről, amikor a Tiszta Hegyek Világnapján lelki, vagy akár fizikai szemünk előtt megjelenik a színpompás erdő képe? Hát nem úgy, hogy a magasztos hegyek, a színpompás erdő, a friss levegő, a madárcsicsergés mind-mind Isten csodálatosan megalkotott világának tökéletes rendjére irányítja figyelmünket? Arra a rendre—nevezzük azt Isten törvényének vagy a természet rendjének—amely Isten végtelen szeretetére és kreativitására emlékeztet bennünket.
És ez a rend azt is kimondja, hogy mi, emberek felelősek vagyunk ezért a világért. Minket bízott meg Isten azzal, hogy rendben, tisztán tartsuk azt. És ugyanúgy, ahogyan egy emberi közösségre, gyülekezetre, úgy a természettel való kapcsolatunkra is igaz: "amit vet az ember, azt fogja aratni is".
Ha tiszteletben tartjuk az ezekre vonatkozó szabályokat, törvényeket, szeretettel fordulunk embertársaink és a teremtett világ felé, akkor mi is számtalan áldásban fogunk részesülni. Ha azonban nem tiszteljük a teremtés rendjét, akkor a környezetünk, az emberek vagy a természet hamar ellenünk fordulhat.
Ezért, ha ma rácsodálkozunk Isten csodálatos teremtett rendjére, ne feledjük, amit az apostol mond: “A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk" (9. vers).
