Frissítsd a térképet!

Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért.

Előfordulhat, hogy a házasság hosszú évei alatt, a sok kötelesség teljesítése között egy házaspár tagjai "elfejlődnek” vagy elidegenednek egymástól. Kirepülnek a gyerekek, kiürül a ház, s hirtelen két idegen néz egymásra. Olyan ez, mintha valaki régi, elavult térképpel indulna útnak, s nem értené miért téved el folyton…

Istennel ez soha nem történik meg. Amikor Jézus azt mondja: "ismerem az enyéimet”, akkor folyamatos jelenidőt használ. Tehát ismer ma is, nemcsak régen. Tudja mi van velem, észleli a változásokat és követi azokat. Nem fordul elő, hogy csupán a 20 évvel ezelőtti lényünket látja, s nem látja, ma, most hol tartunk, mi fáj, vagy minek örülünk.

Isten is arra vágyik, hogy hasonlóképpen kapcsolódjunk hozzá, növekedjünk ismeretében. Ő nem változik, de velünk könnyen előfordulhat, hogy félre ismerjük, és téves képzeteket ápolunk magunkban róla. A legkülönbözőbb helyzetekben szeretné kinyilatkoztatni irántunk való szeretetét, gondviselését, hogy egyre mélyebb ragaszkodással szerethessük őt.

Nézz rá ma friss szemmel, fedezd fel élő jelenlétét!

Legyen áldott a napod!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy tánc az esőben

Ez nem az a nap!

Mint a villámlás