Ellenség a soraink közt

A kevélységtől is tartsd távol szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor feddhetetlen maradok, sok bűntől mentesen.

A legnagyobb veszély nem mindig kívülről érkezik. Ana Montes története erre megrázó példa. A Védelmi Hírszerzés kiváló elemzőjeként dolgozott az Egyesült Államoknak, miközben titokban a kubaiaknak szolgáltatott ki minden információt. Senki – sem az FBI-ügynök testvérei, sem a Kubára specializálódott hírszerző párja – nem sejtette, hogy kettős életet él. A jó kémről ugyanis – épp ez a lényeg, – senki nem tudja, hogy kém.

A zsoltáros szerint a lélek legkifinomultabb „kémje” a kevélység. Belül lép működésbe: észrevétlenül férkőzik a gondolataink közé, míg végül irányítani kezdi a szívünket. A büszkeség csendben uralkodik, elhitetve velünk, hogy nincs szükségünk Istenre, hogy mi magunk is eligazodunk.

Ezért imádkozik Dávid így:
„A kevélységtől is tartsd távol szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor feddhetetlen maradok, sok bűntől mentesen.”

Ez az alázatos beismerés a szabadság kapuja. Nem attól leszünk feddhetetlenek, hogy nincs bennünk gyengeség, hanem attól, hogy Isten veszi kezébe a szívünket. Ha Ő őriz meg a kevélységtől, akkor a rejtett veszély nem képes felettünk hatalmat venni – és az életünkben megjelenik a tisztaság és a békesség.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy tánc az esőben

Ez nem az a nap!

Mint a villámlás