Megtalálható

Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

Évekkel ezelőtt egy filctollkészletet kaptam a férjemtől karácsonyra. Sok színből állt, élmény volt színezni velük. Aztán jött a költözés, ami alatt szőrén-szálán eltűnt a készlet. Nem néhány darabja, hanem úgy, ahogy volt, az egész. Hiába próbáltuk visszapörgetni a fejünkben, hogy mikor láttuk utoljára, egyszerűen nem találtuk meg, akárcsak a fekete balerina cipőmet. Elnyelte őket a költözés Bermuda-háromszöge.

Biztos vagyok abban, hogy te is veszítettél már el dolgokat, Kedves Olvasó, de talán tapasztaltál csodával határos előkerüléseket is, amikor egészen véletlenül egy nem várt helyről bukkan fel az, amit hosszú ideje vagy legalábbis nagyon lázasan kerestél. Micsoda öröm az ilyen!

Mai igénk Isten bölcsességéről szól. Az egész fejezetben róla olvashatunk, hogy ki ő, és mi a küldetése. Úgy áll előttünk, mint egy személy, aki saját akarattal, tervekkel, emlékekkel rendelkezik, mint aki megtalálható – az elvesztett filctollkészletemmel ellentétben.

A Biblia úgy beszél Jézusról, mint akiben Isten bölcsessége öltött testet. És aki Őt megtalálja, valóban az életet találja meg és kegyelmet nyer az Úrtól. Mert Ő azért jött, hogy bemutassa számunkra, milyen is Isten valójában. Hogy megismerhessük általa azt a lényt, aki képes volt a mindent odaadni szeretetett teremtményeiért, még a saját életét is. Aki feltétel nélkül szeret és elfogad, és akinek ez a szeretete és elfogadása csodákat tud művelni az ember életében.

A mai nap egy tökéletes alkalom arra, hogy ápold vele a kapcsolatot, Jézussal, Isten bölcsességével, és megtapasztald, milyen az élet, milyen a kegyelem.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy tánc az esőben

Ez nem az a nap!

Mint a villámlás