Mint a borsó meg a héja
Menni vagy nem menni, ez itt a kérdés. Persze Shakespeare nem ezt mondta híressé vált mondatában, mégis keresztényként szükséges választ adni. Legalább olyan fontos, mint az angol klasszikus szállóigéje.
Ismét szeretett tanáromat kell idéznem:
„A szót fekve is ki lehet mondani!”. -> „… e nép csak szájával…” (Ézs. 29:13).
Ez a mai „langymeleg”, „kultúrkeresztény” leírása. Eljárok a gyülekezetbe, szépen hozzászólok, elmondom a véleményem. De…. semmilyen munkában nem veszek részt. Azt viszont el tudom tökéletesen mondani, ha valaki, valamit rosszul csinál, vagy ép mit kellene csinálnia. Ez Biblikus, mert a Léleknek van olyan adománya, amely a „lelkek megítélése” (1Kor. 12:10). Ez az erősségem.
Ez a reggeli dicséret. De, ha tovább megyünk, azt olvassuk, hogy vannak olyanok, akik viszont tesznek. „Nem a te nevedben?” (Luk. 7:22)
Egy másik szeretett tanárom azt mondta, hogy „Kétféle farizeus van.: Az egyik az első sorban ül, a másik meg azért ül hátra, nehogy farizeusnak higgyék.”.
Egyik sem jó, sem a semmit tevés, kritizálás, sem a kötelességből tevés, mint a „Kis herceg” lámpagyújtogatója. Azért gyújtja a lámpát, mert ez a parancs és azért oltja, mert ez a parancs.
Isten, amikor megteremtette az embert a saját képmására, akkor szabad akaratot adott neki. Ez pedig nem parancsra működik. Nem azért teszem mert az a parancs, hanem azért, mert „Krisztus szeretete szorongat…” (2Kor. 5:14)
Jeremiás úgy döntött, hogy nem teszi ezután, de égette belül (Jer. 20:9). Ezek nem kötelességek, nem lehet kötelességből szeretni.
Jeremiás olyan mértékben elkötelezte magát Istennek, hogy még amikor eldöntötte, hogy ezután nem teszi, nem tudta nem tenni.
Menni vagy nem menni?
Amikor ott vagy Jézus lábánál, mint Mária. Akkor ne menj, ragadd meg a pillanatot.
Amikor viszont úgy érzed, hogy az igazi Isten-ember kapcsolat az, amikor kilépsz a komfortzónádból, akkor csak menj. „Mert éheztem és ennem adtatok…” (Mát. 25)
Így végül nem az a kérdés, hogy Menni vagy nem menni, hanem az, hogy igazán összeforrtál Jézussal, mint „a borsó meg a héja”.
(Soós Róbert)
