Vihar előtti csend
Ha Jézus Krisztus halála volt a vihar, melynek híre és messzeható következményei megállíthatatlanul terjedtek el az egész világon, akkor a Nagyhét, de különösen a Nagyszombat volt a vihar előtti csend.
Bizonyos szempontból egyáltalán nem volt csendes ez a néhány nap, hiszen Jeruzsálemben mindenki a közeledő húsvét ünnepére készülődött. Mégis, az emberek között elfojtott várakozás terjedt szét. Mindenki érezte, hogy valami nagy dolog fog történni. Talán most lép hatalomra az, aki megszabadítja Isten népét. A tanítványok biztosak voltak benne, hogy ez a Valaki a Mesterük. A pénteki eseményekkel, és Krisztus csúfos kereszthalálával azonban minden reményük szertefoszlott.
Végül a szombat nyugtalan nyugalma volt a vihar előtti csend legfeszültebb ideje. Jézus követői a felszínen ‘pihentek a parancsolat szerint,’ de lelkükben ádáz vihar tombolt. Tele voltak bizonytalansággal. És mégsem tudta őket felkészíteni semmi arra a valódi viharra, amely másnap, Jézus Krisztus feltámadásával jött el; arra a viharra, amely felfrissülést és megújulást hozott Megváltójuk feltámadásában. A tanítványok lelkének aggodalmát Mesterük feltámadásának öröme, és saját feltámadásuk ígérete váltotta fel.
A most következő Húsvét ünnepét megelőző szombat a mi számunkra is vihar előtti csend lehet. Ha hagyunk időt magunknak az elcsendesedésre, talán egy kicsit ránk is nehezedik annak a súlya, ami azon a bizonyos Nagypénteken történt. Jézus Krisztus, Isten Fia meghozta a végső áldozatot—nem csak követőiért, hanem az egész világért, köztük személyesen értem is.
Ez a gondolat kísérjen minket ma, a Húsvét viharát megelőző csendben.
