Izgalmas szent
Ha azt mondom: "Jelenések könyve", mi jut eszedbe? Tűz, füst, szörnyek, végítélet? Mintha egy posztapokaliptikus horrorfilm trailerét néznénk. Sok keresztény áll így hozzá: ha nem vagy kellően betojva, biztos nem érted! Mintha a Biblia és a depresszió ikertestvérek lennének. A vallás pedig felvonó a paranoia nevű hegyre. A szentség meg a minden színt kimaró hypo volna. De figyeld meg, mit mond a szöveg: boldog, aki olvassa, és boldog, aki hallgatja és eszerint él! Hogy milyen? Hát boldog. Még a Bibliában is benne van, hogy ha nem az öröm irányába vonz a vallásod, valamit nagyon félreértesz.
Amikor János megírta ezt a könyvet, a keresztények kemény időkben éltek. Birodalmi üldöztetés, árulás, állandó halálhörgés, siralom. Ebben a kontextusban mondja, hogy boldogságot hoz, ha meghallod az Isten üzenetét és engeded, hogy hasson rád. Nem a rettegés, nem a szorongás, hanem a boldogság melegágya az Isten üzenete! A szentség tehát nem azt jelenti, hogy minden fekete-fehér, komor, szigorú, hideg, rideg, élettelen, merev és szorongással teli. A szent dolgok élnek, pezsegnek, örömmel, boldogsággal töltenek el. Ha az életben nehézséget is élsz meg, azt folyamatosan oldja, átkeretezi és nem pedig előidézi. A mosoly irányába hat, még akkor is, ha a jelened zokogás.
Szóval itt a nagy kérdés: a hited felszabadít vagy inkább megkötöz? Ha az Istennel való kapcsolatodat vallatószobaként, vádlottak padjaként éled meg, akkor talán nem Istent, hanem a saját félelmeidet imádod. Ha nincs benne vonzás az öröm felé, akkor köze sincs a szentséghez, csak egy mindenkit megbetegítő, pusztító szabályrendszer. Ha a vallásod csak sötétséget láttat veled, akkor lehet, hogy le kéne venned a szemüveged, mert az rontotta el a látásod. Inkább engedj utat a valódinak, az isteni boldogságnak.
