Fogd a kezét!
Egy kisgyermek sétál az apjával egy forgalmas városban. Mindenhol zaj, autók, idegen emberek. A gyermek nem tudja, merre van a cél, merre a biztonságos út – de nem is aggódik. Egyetlen dolgot tesz: kapaszkodik apja kezébe, és megy vele. Nem kérdezgeti minden lépésnél, hogy „miért arra?”, vagy „miért nem inkább erre?”. Tudja, hogy az apja szereti, ismeri az utat, és biztos kézzel vezeti őt.
Isten is pontosan így hív minket. Nem azt kéri, hogy értsünk meg mindent, hanem hogy bízzunk Benne teljes szívünkből. Olykor az életünk útjai kiszámíthatatlannak tűnnek – akadályok, kerülőutak, kérdések, amikre nincs válasz. Ilyenkor különösen nehéz nem a saját eszünkre támaszkodni. De Isten azt ígéri: ha minden utunkon Rá tekintünk, Ő egyengetni fogja ösvényeinket.
Ez a bizalom nem vak hit, hanem szeretetből fakadó kapaszkodás. Ahogyan a gyermek biztos kezekben tudja magát, úgy lehet a hívő is békességben: nem kell mindent tudnia, csak az Atya kezét fogni.
Ma is szól ez a hívás: ne próbálj egyedül tájékozódni! Bízd rá magad Istenre – és menj vele bátran, lépésről lépésre.
