A város jólétén
Egy
alkalommal, mikor arról faggattak egy indiai nyomornegyedben szolgáló misszionáriust,
hogy szereti-e azt a környéket, ahol él és dolgozik, a következőt mondta: - Lehet-e
szeretni a penészes, csótányokkal teli vályogviskókat? Lehet-e szeretni az
igénytelenséget, az emberi felelőtlenséget és hanyagságot? Lehet-e szeretni a
részegek, a drogosok, a prostituáltak és a koszos, csonkabonka, bolháktól és tetvektől
nyüzsgő utcagyerekek vergődésének napi látványát? Nem. Nem szeretem sem ezt a
helyet, sem az itteni körülményeket.
S
hogy akkor mégis miért vagyok itt? Mert Jézus, aki úgy szeretett engem, aki
otthagyta értem a mennyországot, aki eljött és megkeresett, és akit én is
mindennél jobban szeretek, Ő ösztönöz arra, hogy ne önmagamnak éljek, hanem
tegyem azt, amit Ő, „széjjeljárván, jót tévén és
meggyógyítván mindeneket” (Apcsel.10:38)
Ahogy
Isten nem azt kérte anno a fogságba menőktől, hogy szeressék meg Babilont, hogy
szeressék meg és vegyék át az ottani szokásokat, ma sem azt kéri tőlünk, hogy
szeressük meg és gyakoroljuk mi is „a bűnnek ideig óráig való gyönyörűségét”
(Zsid.10:25), hanem amennyire rajtunk áll igyekezzünk szűkebb és tágabb
környezetünk életkörülményeit jobbá tenni.
Uram!
Köszönöm, hogy az Ige által arra, hívsz, hogy adjam tovább azt a sok jót, amit
nekem adtál. Köszönöm, hogy ma általam akarsz enyhíteni mások nyomorán.
Köszönöm, hogy így teszel boldoggá másokat és engem.
