Isten kijelentése
„Én
Isten vagyok”; visszhangzik többször Isten kijelentése itt Ézsaiás könyvében: „Én,
én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító!” (43:11); „Én vagyok az
első, én az utolsó, és rajtam kívül
nincsen Isten.” (44:6); „Ti vagytok tanúim! Hát van-é rajtam
kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!” (44:8); „Én
vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten!” (45:5).
S
hogy miért kellett ezt ennyiszer elismételni a választott nép felé? Mert
sajnos, hiába volt számukra a távoli múlt megannyi csodája, tapasztalata (Vörös-tengeren
való átkelés, felhő- és tűzoszlop, mannahullás, stb.), hiába látták Salamon
Templomát a maga pompájában, hiába hordták ezerszámra az áldozataikat, mert
közben ők is legyártották a maguk házi ’aranyborjúit’. „Az ember cédrusfát vág
magának… tüzet gerjeszt, és melegszik,… felénél húst eszik… maradékából Istent
készít és leborulva imádja.” (44:14-17)
S
ahogy ezt olvasom, én is azt mondom, hogy ’nincs új a nap alatt’, hisz modern kori
tudomány ide, posztmodern kori kultúra oda, az ember ostoba módon ma is jobban
hisz a maga által faragott fadarabokban, kövekben, talizmánokban, a ’lekopogom’
babonákban, mint saját Teremtőjében. Ahogy Szigeti Jenő bácsi szokta volt
nekünk mondani: „Az emberi szív a legnagyobb bálványgyár”.
És ez
alapján a kérdés ma is jogos: hogyan lehet bizonyítani, hogy az Örökkévaló „Én
Isten vagyok” kijelentése igaz? Mi a bizonyíték Isten létére?
A
válasz: „ti vagytok az én tanúim”, azaz Isten létezésére, hatalmára a kézzel
fogható bizonyíték az én és a te megváltozott életünk, azaz a mi szeretetközösségünk,
egységünk, amiért Jézus a Getsemáné kertben vért verítékezve úgy könyörgött: „mindnyájan
egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek
legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Ján.17:21)
Uram!
Köszönöm, hogy a te erős szereteted ma is formál, alakít, lehasít belőlem és
hozzám tesz. Köszönöm, hogy így egész életemmel bizonyíthatom, hogy; Egyedül Te
vagy Isten és rajtad kívül nincs más!
