Építkezz az összetörtségből

Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

Ismered a törött korsó történetét? Egy teljesen átlagos korsó volt. Semmi díszítés, semmi cicoma.  Érte nyúltak, ha a forró nyári napon friss vízért mentek a kútra és benne tárolták a téli hideg időre készült forró italokat is. Minden évszakban kitűnően működött. Egyik nap a gazdasszony egy hirtelen mozdulatot tett és a korsó az asztal széléről a földre zuhant. Darabokra tört. Nagyon sajnálták, mert tudták az értékét és próbálták megmenteni. Foldozták itt, foldozták ott, de a korsó árnyéka lett csupán önmagának. Amikor a sokadik alkalommal folyt át rajta a friss víz úgy döntöttek, hogy megválnak a korsótól. Felkerült a padlásra és talán még azóta is ott van…

Te mikor törtél össze utoljára? Mikor érezted úgy, hogy tovább nem mehet az, ami most van és valami új kell? Az évszakváltások tökéletes időzítések az ilyen változások kivitelezésének, de van még valami más is, ami elősegíti a változást, ami nem más, mint a megismerés. Mi keresztények, egy folyamatos változásban élünk. A folyamatos ismeretszerzés, a tapasztalatok mind-mind előmozdítják azt a fejlődést, amely a változást hozza és amely az összetörtség érzését enyhíti vagy meg is oldja.

Nekünk nem kell a földre zuhanni ahhoz, hogy összetörjünk. „Elég” egy családi tragédia, egy magánéleti válság, egy halál eset vagy egy munkahely elvesztése és garantált a megtörtség. Amikor megismerjük Istent és azon keresztül szemléljük életünk eseményeit, akkor más vetülete lesz a dolgoknak. Összetörünk, de tudjuk, hogy Ő hamarabb tört össze azért, hogy most megújíthasson bennünket. Amikor megismerjük Istent, egy láthatatlan fonal kezdi el beszőni azokat a lyukakat és repedéseket, amelyeket az élet okoz és amelyeket a bűn belénk hasít. Ezek a szálak szépen-lassan teljesen átformálnak és újjá születünk. Ez egy emberi erőt meghaladó feladat és nem fog egyik napról a másikra megtörténni. Istenképűségünk elvesztéséhez elég volt egy pillanat az Édenben, a visszaállítására egy egész élet kell. Ezt viszont nem egyedül kell megoldanunk. Hívd segítségül a legjobb Építészt és újítsd fel az életed vele együtt.

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás

Micsoda az ember?