Elefánt a porcelánboltban

Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.

Pál második levele a korinthusiakhoz 4:6-10

Még bőven általános iskolába jártam, amikor szüleim vettek egy új étkészletet. A meglévő már elég hiányos volt, rengeteg darabját összetörtük, nem tudtunk hat egyforma terítéket kitenni belőle az asztalra, hogyha vendég jött hozzánk (de szerintem négy egyformát sem a mindennapokban, annyira szedett-vetett volt), úgyhogy eljött az ideje az újításnak. Miután megvették, anyám nyomatékosan kijelentette, hogy aki a „barna étkészletből” eltör egy darabot, annak egy teljes szettet kell vásárolnia. Nem csupán pótolni a darabjaira hullottat, hanem egy teljes, kis-, nagy- és mélytányérból, müzlistálakból, és poharakból állót kell beszereznie.

Mondanom sem kell, hogy az új készlet csak ünnepeken, jeles eseményeken került az asztalra, és amikor kivettem őket a vitrinből, mindig átfutott az agyamon, hogy most fogom elejteni az egész kupacot. Tavalyi évig töretlen volt a siker, több mint húsz esztendő után sikerült egy tányért az „új készletből” jobb sorsra szenderíteni. Vigyáztunk rájuk nagyon.

Isten is szeretne vigyázni ránk. Ismeri törékenységünket, és ezzel együtt igazán megtisztelő és felelősségteljes feladatot bízott ránk: az evangéliumot, Krisztus életének, halálának és feltámadásának örömhírét.

Nem angyalokat kért meg, hogy a maguk tökéletességében adják tovább az embereknek az örömhírt, hanem minket, törékeny cserépedényeket bízott meg azzal, hogy juttassuk el másokhoz is a reményt.

Törékeny cserépedények vagyunk, nem mindegy, hogyan bánunk magunkkal és egymással. Nem mindegy, hogy elefántként közlekedünk a porcelánboltban, vagy ismerjük és védjük a magunk és a másik ember határait.