A reménység Istene
A számítógépemen van egy jegyzetem, amibe összegyűjtöttem minden olyan áldást, amit az igehirdetéseim végén el szoktam mondani. Ha még nem vagy járatos ilyen körökben, akkor ezt képzeld el úgy, mint az igei gondolatok zárszavát, amolyan búcsúzó gondolatokat. Általában ezeket valamelyik újszövetségi levélből szoktuk idézni, különösen azokat a verseket, amelyeket a levél írója búcsúzásként a levél olvasoihoz intéz. Az egyik ilyen áldás, amit gyakran, és nagyon szívesen használok fel, a mai szakaszunk.
Pál apostol a levele végéhez érkezve, még az utóiratok előtt ezekkel a szavakkal búcsúzik a Rómában élő hittestvéreitől. Milyen jó is volna találkozni velük, de amíg ez nem valósulhat meg, “a reménység Istene töltsön be titeket a hitben”.
Ahány lelkész, annyi stílus, kedvenc téma, megközelítés. Nem mindegyik szimpatikus mindenkinek, és biztos vagyok benne, hogy voltak olyanok, akik Pál apostol kortársaiként nem szerették hallgatni Pál prédikációit. Nincs ezzel semmi probléma. Azzal viszont a legtöbb lelkész egyet ért, még ha nem is mindig gyakorolja, hogy a szószékről az evangélium kell hangozzon minden időben. A hitnek, amit a szavainkkal kultiválunk örömmel, békességgel és reménnyel kell tele lennie, amit csak a reménység Istene, a Szentlélek ereje által tud megadni nekünk.
Nem tudom, hogy a te hited mivel van tele. Lehet, hogy rettegéssel, fájdalommal és önmegtartóztatással. Lehet, hogy a bűntudatod terhe nyom le, vagy a kérdéseidtől nehéz a lelked. Nem tudom, hogy miként kerültél ide, de azt igen, hogy egyetlen kiút van innen: megismerni a reménység Istenét.
Ma az áldásom így szól hozzád:
A reménység Istene […] töltsön be [téged] a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy [bővölködj] a reménységben a Szentlélek ereje által.
