Ne szóljon hiába...
Hányszor
mondtam, hogy a szennyes edényt tedd a mosogatóba, hogy ne hagyd szét a
ruháidat, hogy hajtsd le magad után a wc ülőkét, hogy rakj rendet a szobádban,
hogy… Szülőként mondod százszor, mondod ezerszer és? Nem történik semmi.
Lelkészként
prédikálok Jézus közeli visszatérésének várásáról, az egymás iránti
szeretetről, a naponkénti egyéni és közös bibliatanulmányozás fontosságáról, a
másokért végzett szolgálatról… És mikor lejövök a szószékről mi marad? „Köszönjük”
„Szép volt” „Jönnék én az imaórára, a bibliakörre, de…”
Bizony,
a legőszintébb anyai szeretettel és féltéssel kimondott szavak, a legjobban
megfogalmazott és felépített prédikációk is csak olyanok, mint a „megszáradt fű
és az elhullt virág”. Kimondtad, de pár
perc múlva alig, vagy egyáltalán nem emlékszik rá senki.
S
mi a helyzet Isten szavával? Szekuláris környezetünket szemlélve vajon Isten
beszéde nem kókadozó, kiszáradt, aszott virág?
Ha
a történelmet nézzük, láthatjuk, hogy Isten Igéjét mily sokan próbálták már eltaposni,
eltörölni, hatályon kívül helyezni, megváltoztatni, nevetség és gúny tárgyává
tenni.
De
mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akik mindezzel nem törődve akkor is
szívesen hallhatják, akik még ha titokban is, de élvezettel olvassák, és ha
kell életüket feláldozva megtartják mindazt, amit az Úr mondott, mert az Ő
szava számukra szent és örök.
Végül
mondjuk el az énekíróval együtt:
Hozzád
jövünk, Uram, ó segíts,
Ne szóljon Igéd hiába! :/:
A szívünk oly sötét, ó segíts,
Élessze Igéd világa.
Áldd meg, ó Uram, ez énekünk,
Legyen jobban Tiéd életünk,
Ne szóljon Igéd hiába,
Ne szóljon Igéd hiába!
