Nézd az örökkévalóság fényében!
Amikor valami miatt szenvedünk, akkor lassan vánszorog az óra mutatója és néhány óra is örökkévalóságnak tűnik. A fájdalom bezár és önzővé tesz. Az sem jelent vigasztalást, hogy másnak is van elég baja, mert természetes módon a saját problémánkat érezzük a legsúlyosabbnak, s hajlamosak vagyunk elmerülni az önsajnálatba. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, ki kell lépnünk az önmagunk körül forgó gondolkodásból, s hajlandóvá kell válnunk legalább egy minimális empátiára és alázatra. Ilyenkor jutunk el oda, hogy azt mondjuk: a másik küzdelméhez viszonyítva nekem tulajdonképpen nincs bajom.
Pál szavai pedig a mennyei és örökkévaló dolgokra irányítják a gondolatainkat. Isten azt szeretné, ha Mózeshez hasonlóan mi is úgy élnénk, mint akik látják az emberi szem számára ma még láthatatlan valóságot, Isten országát (vö. Zsid.11.24-29). Az örökkévaló örömhöz és boldogsághoz viszonyítva tényleg pillanatnyi és könnyű a szenvedésünk! Ma ezt hit által megragadhatjuk, és ebben vigasztalást, reményt találhatunk.
