Krisztus közbenjárása
Nemrég jegyesoktatásra kért fel egy fiatal jegyespár, akik baráti ajánlás, és nem gyülekezeti tagság útján döntöttek úgy, hogy engem szeretnének felkérni. Magyarán, egyikük sem annak az egyháznak a tagja, amelyikben szolgálok. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem a katolikus papot kérték meg – hiszen mindketten a katolikus egyház tagjai – azt válaszolták, hogy azért, mert furcsa számukra, hogy egy olyan férfi ad tanácsot nekik, aki maga nem is tapasztalta meg, milyen párkapcsolatban élni. Ahogy elmondták az érvüket, rögtön meg is magyarázták: “Nem úgy gondoljuk, hogy nem tud jó tanácsot adni az, aki még nem élte át ezt az élethelyzetet, de igazán az tud azonosulni a kérdéseinkkel, félelmeinkkel, aggodalmainkkal, aki már járt ebben a cipőben.”
Ugyanez az oka annak, hogy csak olyan személyből válhat jó vezetés oktató, aki maga is aktívan vezet autót, csak olyan árustól vásárolunk terméket, aki maga is szívesen használja a portékáját, és nyugodtabban bízzuk olyan óvónőre a gyermekünket, akinek vannak saját gyermekei is. Még ha biztos is vagyok benne, hogy a katolikus kolléga nagyszerű munkát végzett volna a fent említett fiatal pár jegyesoktatásán, – még az is lehet, hogy nálam is jobbat – meg tudom érteni a dilemmájukat.
A Zsidókhoz írt levél szerzője néhány fejezettel a mai szakaszunk előtt nem győzi különböző módokon kiemelni, aláhúzni és kétszer bekarikázni, hogy Jézus ilyen főpap. Mármint olyan, aki pontosan tudja, hogy mi min megyünk keresztül, mert ő maga is járt a cipőnkben. Amikor gyengébb pillanatunkban felmerül a kérdés, hogy “vajon most, hogy ezt, vagy azt tettem, Isten hogyan gondol rám?” – biztosak lehetünk benne, hogy kegyelemmel és szeretettel, hiszen ő maga, az ő fia által, megtapasztalta ugyanezeket a nehézségeket. Jézus az, aki éppen azért, mert pontosan ismeri a helyzetünket, közbenjár értünk az Atyánál. Nem kell nála jobb főpap.
