Angyalok védelmében
Szeretjük, hogyha valaki megígér valamit nekünk, akkor azt
teljesíti is, ugye? Ha nem így történik, akkor az nagyon rosszul esik, esetleg
fel is háborít minket. Még az is lehet, hogy számon kérjük: Na, hol van az,
amit ígértél?
Ugyanez a helyzet Istennel kapcsolatban is. Szeretjük az
ígéreteit, hiszen azok a reményt hordozzák számunkra. Szívesen idézzük őket, és
szeretünk rájuk hivatkozni, amikor beszélgetünk vele vagy róla. És az is
megesik, hogyha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan az ígérete alapján
gondoltuk, akkor felháborodunk, vitatkozni kezdünk vele, és számon kérjük
rajta.
Isten fent idézett ígéretére Sátán emlékeztette Jézust,
amikor kísértette őt, hogy ugorjon le a templom párkányáról (Máté ev. 4.). És
Jézus nem ugrott le, mert az ígéret nem arra vonatkozott, amire a kísértő
alkalmazta. Minket viszont időnként rávesz, hogy olyan ígéretek teljesedésére
tartsunk igényt, amik el sem hangzottak, amik nem ránk vonatkoznak, vagy
amiknek a feltételeit nem teljesítettük. Leggyakrabban ez az oka a
csalódásunknak.
„Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden
utadon.” Ez jól hangzik, ugye? Bármit is teszünk, Isten angyalai megóvnak
minket. Csakhogy ez így nem igaz, és Isten ilyet nem ígért. Ha az előző
mondatot is elolvassuk, abban találunk egy feltételt, amihez az ígéret
kapcsolódik: „Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest választottad
menedékednek” (az eredeti szöveg valahogy így fordítható). Ha Istenben
elrejtett életét élünk, akkor nem a magunk útján járunk, amire próbáljuk
megnyerni Isten jóváhagyását, hanem az ő útjain, amin áldása kísérhet, és amin
járva tudjuk, hogy melyik ígérete mire vonatkozik és mikor igényelhetjük azok
teljesedését… például az angyalok védelmét.