Egészen idáig
Hosszú út áll mögöttünk, és a jövő csupa kérdőjel, de
egészen idáig elhozott minket. Ki Egyiptomból, végig a pusztán a negyvenévnyi
bolyongásban, aztán haza Kánaánba. Volt, hogy örömmel imádtuk Őt, volt, hogy
azt kértük, inkább ne beszéljen közvetlenül hozzánk, bőven elég lesz nekünk Mózest
hallgatni. Volt, hogy értettük, mit kér, és még hasonlóan is vélekedtünk a
kérdésről, de megesett, hogy homlokegyenest ellenkezőképp láttuk a dolgokat.
Hibáztunk is. Nem egyszer. Hoztunk őrülten rossz döntéseket,
bántottuk egymást és bántottuk Őt. Hátat fordítottunk neki, alkottunk saját
istent, és megtapasztaltuk, milyen, amikor kezei már nem védenek minket.
Népek telepedtek ránk, míg végül Hozzá kiáltottunk, hiszen
rájöttünk, hogy béresként is ezerszer jobb sorunk van az Ő házánál, mint akárki
másnál kerek e világon. Ő pedig kész volt a szabadításra, az újrakezdésre.
Kanyargós, újratervezős, bolyongós út áll mögöttünk, de
egyedül Neki köszönhetjük, hogy eljutottunk idáig. Mert sosem mondott le
rólunk. Ő volt a csoda, a támasz, az állandó útitárs. Ő volt, aki segített, és
az is, aki velünk szenvedett. Miatta vagyunk itt, hát emlékeztessen a múltra
minket ez a kő, és fakadjon áldás, erő ebből az emlékből! – És felállította
Sámuel a követ.
Talán nem kellenek nagy szavak nekünk sem év végére. Nem
kellenek fogadkozások, amiket aztán úgysem tartunk meg, nem kell idealizálni
vagy átírni a múltat, csak megállni, és felismerni, hogy Isten velünk jött. Ő
hozott el idáig, és jön velünk tovább.
Legyen áldott új éved, Kedves Olvasó!
