A ló, a lovas, a mocsár meg a paróka
Eddigi életem során csak egy emberrel találkoztam, akinek
sikerült a hajánál – egyesek szerint a parókájánál – fogva kihúzni magát a
mocsárból. És nem is csak magát! Még a lovát is! Tudom, ez nagyon furcsán és hihetetlenül
hangzik, hát bizonyosodj meg róla Te magad, Kedves Olvasó, a nagyhírű kapitány
visszaemlékezéséből!
„A lónak négy lába van, mégis megbotlik, így a legjobb
lovast is érheti baleset az ugratásnál. Én is majdnem rajtavesztettem egyszer.
Egy mocsarat akartam átugratni. Első pillanatra nem is tűnt túl szélesnek.
Sajnos, valójában sokkal szélesebb volt, ezért a mocsár közepe táján a
levegőben visszafordítottam a lovamat, így tértem vissza oda, ahonnét
elindultam. Másodszor már nagyobb lendülettel ugrattam, de sajnos, ez az ugrás
sem sikerült, a túlsó part közelében nyakig elmerültem a mocsárban. Bizony, az
lett volna az utolsó órám, ha hirtelen ötlettel nem bízom magam a karom
erejére. Gyorsan és nagy erővel megragadtam a varkocsomat, ugyanakkor térdem
közé szorítottam a lovamat, könyörtelen keménységgel szépen kirántottam magam
paripástul a feneketlen sárból. Nem tagadom, forró percek voltak, de végül is
szerencsésen megmenekültem.” (Forrás: https://mek.oszk.hu/00300/00342/00342.htm#cim7
)
A nagyhírű, sokat látott és sokat mesélt katonatiszt Karl
Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró volt, aki 1720. május 11-én Bodenwerderben
jött világra. A braunschweigi fejedelem apródjaként került Moszkvába, ahol több
háborúban is részt vett, és egészen a kapitányi rangig emelkedett. Az 1750-es
években tért haza hannoveri birtokára, ahol egy-egy vadászat után valószerűtlen
kalandjaival szórakoztatta hallgatóságát. (Forrás: https://www.jakd.hu/index.php?p=evfordulo&id=1154
)
Híre elterjedt Hannover határain túlra is. „A neki
tulajdonított 17 kaland előbb egy gyűjteményben jelent meg, majd az írók is
lecsaptak a témára. 1785-ben - természetesen az idős hadfi tudta nélkül - a
lopás miatt Londonba szökött kasseli professzor, Rudolf Raspe adta ki először a
báró elbeszéléseit. Ezt dolgozta át három év múlva Gottfried August Bürger, aki
további tizenhárom történettel egészítette ki a gyűjteményt.” (Forrás: https://elitmed.hu/ilam/gondolat/munchhausen-baro-es-az-o-szindromaja
)
Münchausen nem vágyott a „lódítós báró” címre sem a vele
járó hírnévre, a források szerint ez élete végéig bosszantotta.
De az mára már tény, hogy neki sikerült. Csak neki. Önmagát
és lovát kihúzni copfjánál fogva a mocsárból. Puszta kézzel, önerőből megmentenie
magát és hátasállatát a biztos pusztulástól.
A Biblia – és a józan ész is – óva int minket attól, hogy a
kapitány nyomdokaiba próbáljunk lépni. Sőt! A Szentírást és benne például Pál
levelét olvasva arra a megállapításra juthatunk, hogy képtelenek vagyunk
megmenteni magunkat. Befizethetjük a tizedet a kaporból és a mentából (Jézus
mondta ezt a példát a farizeusoknak), küzdhetünk azért vérrel és verítékkel,
hogy betartsuk a Tízparancsolat minden egyes pontját, törekedhetünk a hónap
hívője címért, ez mind semmit sem tesz hozzá az üdvösségünkhöz. Képtelenek
vagyunk megváltani önmagunkat.
Az egyetlen reményünk, az egyetlen lehetőségünk Krisztus. Az
Ő áldozata. Ő az, aki képes kiemelni minket a mocsárból, és ezt meg is teszi. Ő
az, aki a saját életével fizetett a miénkért. Gondolj csak bele! Az isteni
Szentháromság egyik tagja emberré lett, lejött közénk a Földre, leélt itt egy
életet, és meghalt, felvállalva a bukás lehetőségét is. Mindent kockára tett.
És győzött.
Így győzünk Vele együtt mi is. Mert azt mondta, hogy aki
hisz Benne, „annak örök élete van” (János 3:36). Hát kapaszkodj a kereszten
életét érted odaadó Istenbe! Higgy Benne, higgy abban, hogy amit Ő tett és tesz
érted, az elég. Higgy abban, hogy Ő jó, és engedd, hogy jósága átformálja az
életedet! Nincs szükség több Münchausen báróra.
