Csak hinni kell
Lukács evangéliuma 17. fejezet 5-6. vers
Meggyőződésünk szerint a keresztény, hívő élet alapja Jézus Krisztus keresztáldozata, valami, amit Isten tett értünk. Sajnos azonban a valóságban gyakran saját teljesítményünk kerül előtérbe. És ez nagyon sokféleképpen megtörténhet.
Elég annyit mondanunk, hogy “csak hinni kell,” és máris elkezdjük méregetni magunkat és egymást, hogy vajon elég nagy-e a hitünk. Ha mostanában túl sok rossz dolog történt velünk, vagy úgy érezzük, hogy Isten nem válaszolt az imádságainkra, az azért lehet, mert nem hiszünk eléggé. Jobban kell igyekeznünk, még többet kell tennünk azért, hogy a hitünk megnövekedjen. Így máris szem elől tévesztettük Krisztust, és megint csak akörül forog minden, hogy mi elég jól csinálunk-e valamit.
A tanítványok is így gondolkodtak, amikor azt kérték Jézustól, hogy növelje a hitüket. “Ha nagyobb lenne a hitünk,” gondolták, “akkor jobb emberek lennénk, nagyobb dolgokat tehetnénk, és hamarabb megalapíthatnánk Isten országát itt a földön.” Az ő esetükben is hamar a saját teljesítményükre került a hangsúly.
Jézus azonban valami mást akart megtanítani nekik. Válaszában rámutatott arra, hogy a hit nem a mi teljesítményünk kérdése. A hitből nem lehet sokat vagy keveset gyűjteni. A hit Isten ajándéka, akár elfogadjuk, akár nem.
Ha hiszünk, akkor valóban csodák történhetnek: egy vadfügefa—vagy akár egy egész hegy—a tengerben köthet ki, betegek gyógyulhatnak meg, halottak támadhatnak fel. De a csodák nem a mi hitünk mennyiségétől függnek, hanem egyedül Istentől. Egyedül ő képes arra, hogy hatalmas—vagy akár apró—dolgokat tegyen meg, és az is rajta múlik, mikor hajtja végre a csodát, és mikor húzódik a háttérbe.
Valóban elég, ha “csak hiszünk,” de a hit nem a mi teljesítményünk kérdése, hanem Istené. Hinni egyszerűen annyit jelent, hogy rácsodálkozunk Isten hatalmára, és teljességgel rábízzuk magunkat.
