„Ti ne féljetek!”

„Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.”

Máté evangéliuma 28:1-7

Sírtak. Sokáig. Aztán már sírni sem volt erejük, csak szótlanul virrasztották át az éjszakát, mert felfoghatatlan volt, ami történt. Mindent elvesztettek. Egy hete még örömujjongások közt vonultak be a fővárosba, de néhány nap alatt a feje tetejére állt a világ, és olyan hirtelen gyorsasággal, hogy lelkük alig bírta követni az eseményeket.

A fájdalom elviselhetetlen volt, de egyszer majd tovább kell lépniük. Ma még nem. Ma még kimennek a sírhoz, ma még befejezik azt, amire péntek délután már nem volt idő, ma még utoljára megnézik élettelen arcát, aztán visszagörgetik valahogy a követ, hogy a természet tehesse dolgát. Ma még egyszer elbúcsúznak tőle, aztán majd holnap valahogy folytatják az életüket nélküle. Fogalmuk sincs arról, hogyan.

Gyászba burkolva, némán baktat ki a két Mária a kertbe, de mikor odaérnek, megint csak megfordul velük a világ a pillanat tört része alatt. Földrengés, angyal, fél kézzel elhengerített kő, félholt őrök, fényesség és a kábult rettegésükön áttörő üzenet: „Ti ne féljetek!”

- Nektek nincs okotok félni, hisz tudom, hogy Krisztust keresitek! Leljetek békére, hitetek nem egy kósza ábrándba kapaszkodott, nem veszítettétek el Őt! Feltámadt, ahogy megígérte! A Názáreti él, gyertek, nézzétek meg, nincs itt, és nemsokára találkozhattok Vele! Menjetek, hirdessétek az örömhírt! Mondjátok el a tanítványoknak, hogy ne féljenek! A Messiás él, és előttetek megy Galileába!

Húsvét reggelén, a feltámadás, az újra élő remény ünnepén, halld meg te is az angyal hangját, Kedves Olvasó! Ne félj, mert Krisztus él! Ne félj, mert Isten megingathatatlan bizonyítékát adta annak, hogy szeret, hogy fontos vagy neki, és hazavár téged országába! Ha Krisztust keresed, nincs okod a félelemre! Indulj bátran, Ő előtted megy az úton!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

A meghallgatott ima

Isten terve