Szabadulás a bűntől
(János evangéliuma 8. fejezet 33-36. vers)
Tudom, hogy messze van, meg nem a mi problémánk. De akkor is. Engem mind a mai napig mélyen megérint a február elejei törökországi földrengés. A gondolat, hogy milyen törékeny ez a világ és milyen törékeny az ember.
Hogy este az aznapi történéseket letéve, a holnap terveivel lefekszel a puha ágyadba, majd arra ébredsz, hogy ott vagy beszorulva egy fal és a ruhásszekrény közé. Fény nincs, minden csupa por, levegő alig. Csak hallgatod, ahogy valami sistereg, csöpög, folyik, valaki nyöszörög, más valaki kiált.
Fejedben a belső hang: Ne pánikolj! Megoldod. OK. Megpróbálom kicsit tolni a szekrényt…, na majd a lábammal…, akkor a hátamat nekifeszítve… Ez nem fog menni. Miközben reméled, hogy tompa kopogásod jelzéseit meghallják, beismered: Ide külső segítség kell!
S mi a helyzet a bűnnel, a függőségekkel, a rossz szokásokkal?
Á, ez nem is akkora probléma – mondták a farizeusok is – mi nem vagyunk szolgái ezeknek; akkor teszem le a cigit, a poharat, amikor akarom. Önzés, irigység, durvaság, önteltség? Majd többet olvasom a Bibliát, többet imádkozom, elmegyek lelki gyakorlatra…
Aztán, mikor visszaesőként bűnös természeted foglyaként Pállal együtt felkiáltasz: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm.7:24) Akkor be kell látnod: Ide külső segítség kell!
Jézus ma, a húsvét, a szabadulás ünnepére készülve azt üzeni neked: Beszorultál? Ne félj! A mennyei mentőcsapat úton van, hogy megmentsen. S akit a Fiú megment, az valósággal szabad.
