Életünk túravezetője
Soha nem voltam még túravezető igazi túrán, nem is vagyok biztos benne, hogy jó túravezető volnék. Nagy felelősség egy tucat, vagy akár még több embernek helyes utat mutatni keresztül az erdőn, úgy, hogy néhány fánál tovább nem látni az utat. Persze értem én, tapasztalat és tudás kérdése az egész, de hát azt meg is kell szerezni valamikor. Nem azt mondom, hogy képes vagyok az egyutcás faluban is eltévedni, de azt igen, hogy azért a túravezetői feladat nem biztos, hogy nekem való. Vannak nálam rátermettebb személyek is erre a munkára.
Mert elvárásaink azért vannak, és az első elvárás az, hogy a túravezető legyen ott a túrázók élén. Vannak feladatok, amiket el lehet végezni home officeban, vagy távolról, de a túravezetés nem ilyen. Csak úgy vezethetőek el a túrázók A-ból B-be — főleg, ha hozzávesszük azt az igényt is, hogy mindez lehetőleg sérülés, eltévedés és vadtámadás nélkül történjen az — ha a csoport élén ott van a túravezető. Akkor is, ha a csapat már fáradt, és inkább megállna, visszafordulna, vagy kritizálja a vezetőt — "Mondtam, hogy ott jobbra kellett volna fordulnunk... tudod egyáltalán, hogy hova megyünk?" A jó túravezető kitartó.
De persze megesik, hogy a túra komoly emelkedőkön vezet fel, amit nem minden túrázó bír erővel. Előfordul az is, hogy valaki lesérül, vagy csak egyszerűen fizikai segítségre van szüksége — a túravezetőnek ilyenkor is a helyzet magaslatán kell lennie. Ő nem csak a lábával, de akár a két kezével is kell, hogy vezessen. A jó túravezető erős, és hajlandó odaállni, ahol segítségre van szükség.
Na, ilyen Isten is. Kitartó és erővel vezet. Hűséges, és odaáll melléd, ha szükséged van rá. Adj hálát ezért neki ma is!
