Minden változik, de...


“Ki tette ezt, ki vitte véghez? Ki hívja elő örök idők óta a nemzedékeket? Én, az Úr vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz maradok.”


Azt mondják, hogy két féle ember létezik. Az egyik szereti az izgalmakat, az új dolgokat, élvezi a változást. A másik ezzel szemben mindig az állandóságot, a biztonságot keresi. Bármelyik csoportba is tartozik az ember, egy ismerős arc, egy jól ismert hely megnyugtatja a lelket. Mindig jól esik az embernek.

A világ teremtése óta minden változik. Folyamatosan jönnek létre bolygók és pusztulnak el. Állandó mozgásban van minden. A mi röpke 60-70 évünkben lehet, hogy nem látjuk olyan nagynak a kozmikus változásokat (bár hatalmas dolgok történnek minden nap), de a saját életünkét igen. A környezetünkét észrevesszük.

Nem is olyan rég elmentem a szülővárosomba. Azt hiszem két év telt el, hogy utoljára ott jártam. Ahogy a családommal sétálgattam, azt vettem észre, hogy lépten nyomon új üzletek sorakoznak. A régiek is fel lettek újítva. Olyan épületeket láttam, amik legutóbb még nem voltak ott. Az a két év elég volt, hogy a jól ismert utca, amin áthaladtam, teljesen más látképet nyújtson számomra.

A világ kezdete óta minden változik. Egy dolgot kivéve. Isten mindig ugyanaz. Bármi is történt a földünkön, vagy az univerzumban, az aki teremtette az egészet egy fikarcnyit sem változott. Ő mindig ugyanaz. Legyen bármilyen új helyzet, nehézség, változás, de Ő mindig biztos pont. Isten mindig ugyanaz.

Ha nyugalomra vágysz, fordulj ahhoz, aki tegnap, ma és holnap is mindvégig ugyanaz! Fordulj Istenhez!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia