Megváltónk, Atyánk
"Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk."
Talán nem is az a lényeg, hogy mi minek nevezzük őt. Bizonyára fontos ez is, hiszen sok mindent elárul a kapcsolatról, hogy az alacsonyabb pozícióban lévő személy hogyan nevezi a felettesét, de talán esetünkben nem is ez a lényeg. Hiszen attól, hogy valaki azt kiáltja, hogy "Uram, Uram", még nem egyenes az útja a Mennyek Országába. (Máté evangéliuma 7:21)
Nem is az számít, hogy kit tudunk felmutatni protekcióként. A szüleim, a nagyszüleim, a személy, aki megkeresztelt, vagy akinek az előadásait szent áhítattal hallgatom, semmit nem számítanak az Istennel való személyes kapcsolatom tekintetében. Hozzá vezettek, igen, tanítanak Róla, talán, de Istennek nincsenek unokái — csak gyermekei. Nem számít tehát, hogy "kit ismersz". Az számít egyedül, hogy Őt ismered-e.
Az egyetlen dolog, ami fontos, ami végtelen és életre és halálra való jelentőséggel bír, hogy Ő mit mond rólad. Nem az a kérdés, hogy életed végén Jóbhoz hasonlóan áradozik-e róla, ennyire azért egyikünk sincs jó helyzetben. A kérdés, hogy ő is elmondja-e rólad, hogy a gyermeke vagy, úgy, ahogy te elmondod róla, hogy ő az atyád. Ez az egyetlen dolog számít.
Nem a teljesítmény, nem az érdemek, nem a nevek, akiket fel tudsz sorolni a hithősök csarnokából, magad mellé állítva őket, mint protekciót, hanem a hamisítatlan, őszinte, valóságos kapcsolat. Vele, az egyetlennel. Hogy a végén ő is barátjának hívjon téged.
