Lépj akkor is, ha félsz!
„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.”
Zsoltárok könyve 91.fejezet 14-15.vers
Ha jellemeznem kellene az elmúlt 3 évet egyetlen szóval akkor a következő lenne: FÉLELEM. Így…csupa nagy betűvel.
Féltünk a betegségtől, a haláltól, a bezártságtól, a hiánytól, a szegénységtől. Aztán később elkezdtünk félni egymástól, magunktól és az élettől is. A mindennapjainkat áthatotta a félelem. De vajon hogy lehet félelemmel élni? Lehet egyáltalán? Persze lehet, hiszen sokan félünk és életben vagyunk, de vajon csak az számít életnek, hogy reggel feltudunk kelni, eltudunk indulni munkába és este letudunk feküdni? Tényleg ennyi lenne az élet?
Van az a dal, ami a vízre lépésről szól, talán ismered….”Meghívtál, hogy vízre lépjek, hol Nélküled elsüllyedek. (…) Lélek add, hogy Benned teljesen megbízzak. A vízen bátran Veled járjak, bárhová hívsz, menjek. Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni. Taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni.”
A félelem természetes. Teljesen normális, hogy tartózkodunk valami olyantól, amit nem ismerünk, nem láttunk eddig vagy nem tapasztaltunk. Az élet velejárója, hogy a nehéz és nagy döntések félelmet generálnak. Nem tudjuk, hogy mi vár ránk, milyen küzdelmek jönnek elénk.
Én is félek. Mostanában elég gyakran. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon hívő emberként normális-e az, hogy félek?! Azt hiszem igen. Ugyanis a félelem, ha hittel párosul nem rossz dolog. Óvatosságra int, de ugyanakkor kapaszkodót is biztosít.
Összegezve: nem baj, ha megijeszt az ismeretlen, csak ne felejtsd el ezt az ismeretlent az ismerős Istenre bízni!
Áldott napot!
