Engedd Neki, hogy csodát tegyen veled!


„Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Lukács evangéliuma 14.fejezet 11.vers

Amikor azt a szót halljuk, hogy példázat, akkor legtöbbször az elveszett bárány vagy a tékozló fiú története juthat eszünkbe, azonban Jézus jóval több ilyen ún. tanmesét mondott el a hallgatóság számára. Itt is van rögtön egy, ami az élet egyik alapvető kérdését tárgyalja, illetve választ ad egy sokak számára érintett kérdésre: hogyan lehetek első?

Jézus ebben a példázatban egy alapvető problémára hívta fel a figyelmet, miközben a farizeusok és a többi „mindent figyelek és megmondom, hogy mit csinálsz rosszul” típusú ember arra élezték figyelmüket, hogy vajon Jézus rabbihoz illően viselkedik-e. Jézus ezt észreveszi és ekkor dönt úgy, hogy elmondja ezt a példázatot. Két tényezőre akar rávilágítani. A farizeusok kritikátlan önbecsüléssel rendelkeztek, amit így vetett a szemükre, továbbá bár úgy tűnhet, hogy valamiféle viselkedési szabályt akar lefektetni, valójában csak arra akart utalni, hogy Istennél mennyire másképp működnek a dolgok.

„Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt.” (10.) A legtöbben vágyunk arra, hogy észre vegyenek, kiemelkedjünk a tömegből, legalábbis azon emberek számára, akik számunkra is fontosak, ezért pedig megtesszük a tőlünk telhetőt és igyekszünk akár leülni elsőként a főhelyre csak azért, hogy észre vegyenek. Jézus azt mondja, hogy szükségtelen ez a versengés akkor, amikor Istenről és rólunk van szó. Az Úr ugyanis nem azt nézi, hogy mennyire vagy gyors, rafinált, céltudatos, meggyőző vagy épp elszánt. Azt nézi, hogy mi van a szívedben. Előtte nem kell versenyre kelned, egyszerűen csak légy önmagad és engedd neki, hogy kihozza belőled a legtöbbet. Engedd neki, hogy „így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb!

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet