Isten bolondsága
"A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni."
Korinthusbeliekhez írt első levél 2. fejezet 14. vers
“Három korinthusi beszélget:
- Pál különösen meggyőző érveket hoz fel Krisztus követése mellett. Nála jobban senki nem érti az evangéliumot. Én az ő híve vagyok!—jelenti ki az egyik.
- Pál gondolatfuttatásai nagyon szárazak. Sokkal többre megyek, ha Apollóst követem. Ő igazán lelkesítően beszél, az ő szavai megérintik a lelket!—válaszol a másik.
- Nem értitek a lényeget!—szól közbe egy harmadik—Péterre kell hallgatni, ő volt a legközelebb Krisztushoz. Én őt követem!
- Ha így állunk, akkor te kövesd csak Pétert!—szólal meg ismét az első—Én egyenesen Krisztusé vagyok!”
Talán most azt gondolod, kedves Olvasó: “Hol van itt a csattanó? Ez még viccnek is rossz!”
Pál apostolnak is valami hasonló járhatott a fejében, amikor beszámoltak neki a korinthusiak vitájáról. Az evangélium nem arról szól, hogy minél alaposabban megértsük a teológiai bölcselkedéseket, hogy versenyezzünk, ki a jobb keresztény; ki áll közelebb Krisztushoz; ki tud több igeverset fejből elmondani, többet adakozni, szebben imádkozni, stb.
És ekkor Pál felismerte: ‘ezek az emberek hűségesen szeretnék követni Istent, csak éppen azt nem tudják, hogy őhozzá nem az emberi bölcsességen keresztül vezet az út!’
Az apostol helyre akarta tenni ezt a tévedést. Megírta a korinthusiaknak, hogy akármilyen meglepő is, Isten valójában másképp gondolkodik, mint mi. Ha pedig nem vesszük át az isteni gondolkodásmódot, akkor minden, amit Isten tesz, bolondságnak fog tűnni számunkra.
Mert Isten nem azt veszi észre, tartja nagyra, aki többet tud, vagy jobb másoknál. Isten azt emeli fel, aki érzi, hogy szüksége van a Teremtőre; aki bűnös, szerencsétlen, elesett, és tudja, hogy saját erejéből semmit nem tud elérni.
Ha Isten megajándékoz az ő Lelkével, felismerem, hogy én vagyok az a bűnös, aki hiába mérem össze eredményeimet, ismeretemet másokéval, ugyanúgy Isten kegyelmére van szükségem.
És így jutunk el a csattanóig:
Isten bolondsága az, hogy szeretetéből fakadóan újabb és újabb esélyt ad nekem, mégsem kér érte semmit. Isten legnagyobb bolondsága én vagyok.
