Öröm a mennyben
Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.
A szezon végeztével hamarosan újra felmerül az áruházakba importált paradicsom kérdése. Zöld is, kemény is, íze sincs, és az értékéhez képest drága. Ha ennyire rossz, miért kell érte ilyen sokat fizetni? A válasz röviden: azért, mert megvesszük. A közgazdaságtan egyik alaptétele szerint minden annyit ér, amennyit fizetnek érte.
Jézus három leghíresebb példázata az elveszésről és a megtalálásról szól. Lukács evangéliumának 15. fejezete egy elveszett báránnyal nyit, amit az elveszett pénzérme követ, és az elveszett fiúval (vagy fiúkkal) zárul. Nem véletlenül mondtam, hogy a legismertebb példázatok, hiszen ha van hasonlat, ami festők tucatjait indított alkotásra, akkor Jézus, karján a megtalált egyetlenegy elveszett báránnyal, pont az. Az elveszett fiú története pedig a legtalálóbb kifejezése annak, hogy mit jelent a megtérés az ember életében. Ezt a példázatot a "tékozló fiú" példázataként ismerjük, noha a három történet egyikében sem az elveszett dolog a tékozló...
...hanem Isten.
A három tanmese sok mindenben hasonlít, az egyik ilyen hasonlóság a bőség. Mindhárom "főszereplő" — a pásztor, az asszony és az apa is — bőségben élt. A pásztornak 100 báránya, az asszonynak 10 drachmája, az apának két fia volt, és az elvesztésük után is 99, 9 és 1 maradt belőlük. Nem azt akarom mondani, hogy az egy darab nem értékes önmagában, hiszen hogyne lenne értékes, de a maradékhoz viszonyítva az elveszett tulajdon értéke elenyésző. A pásztor vagyonának 99%-a, az asszony pénzének 9/10 része, az apa gyermekeiből pedig a "jobbik" maradt meg. És mégis, mindhárom történetben a többet, a jobbat, a mindent hagyják ott, hogy keressenek, kutassanak, felforgassák a házat és a családi kapcsolatokat. Mindent feláldoznak azért, hogy az az elenyésző értékű egy darab megkerüljön. Mi ez, ha nem tékozlás?
Timothy Keller "A tékozló Isten" című könyvében azt írja:
"Jézus nem azért szeret minket, mert szépek vagyunk – hanem Jézus áldozatos szeretetén át válunk széppé."
Az egyetlen megtérő bűnös önmagában nem érték — én önmagamban nem vagyok értékes. Minden annyit ér, amennyit adnak érte. Jézus az életével fizetett mindannyiunkért, így értékünk is annak megfelelő. Ezért örülnek az angyalok a mennyben, mert az Isten halála értéket ad a megtérő embernek.
