Csomagmegőrző
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.”
Máté evangéliuma 11. fejezet. 28-30. vers
Mikor voltál utoljára kimondottan fáradt? Mikor érezted úgy,
hogy ennyi volt, kész, nem bírod tovább, szinte belehalsz, ha még egyet kell
lépned? Emlékszem, érettségi után övsömöröm lett, annyira kimerültem lelkileg-szellemileg
és fizikailag is. Akkor úgy éreztem, ennél nem lehetek már fáradtabb. Aztán
jöttek a főiskolás vizsgaidőszakok, a munka mezeje, és akkor úgy gondoltam, a
korábbiak mind semmik voltak, de ennél már nincs lejjebb.
Aztán megszületett a trónörökös… és vele az embertelen
fáradtság. Akkor azt mondtam, na, ennél már tényleg nincsen lejjebb. De ismét
tévedtem. A kistesó megszületése után már nem mondtam ilyet, csak megéltem a
fáradtság újabbnál újabb dimenzióit.
Szerintem ezzel a tapasztalatommal nem vagyok egyedül. Biztos
vagyok abban, hogy Te is, Kedves Olvasó, jól ismered a fáradtságot és annak
végenincs bugyrait. Hát hallgasd velem együtt Isten életet adó igéit!
Ő egy pillanatra sem vonja kétségbe, hogy tényleg fáradt
vagy. Meg sem fordul a fejében, hogy mindez semmi, amit megélsz, és van még
annál jóval lejjebb, na, majd akkor mondd, hogy fáradt vagy. Nem. Isten nem
ilyen. Hiszen Jézus megélte az emberi pályafutás minden küzdelmét, tudja, min
mész keresztül. Tudja, hogy mennyire ki vagy merülve lelkileg, szellemileg,
fizikailag. Hogy mennyire sok és megterhelő az, ami körülötted, veled, benned
történik.
Ő nem bagatellizálja el a dolgokat, hanem pihenni hív
Önmagához, és szeretné, ha élnél ezzel a lehetőséggel. Szeretne nyugalmat és
békét adni szívedbe. Szeretné, ha nála megpihenhetne tested-lelked, és le
tudnád tenni terheidet a kereszt lábánál. Minden aggodalmadat és félelmedet, minden
kétségedet és önmegváltásodat.
Szeretné, ha az eddigi elhordozhatatlan batyujaidat
otthagynád Nála, és felvennéd az Ő csomagját: a szeretetet életét.