Te melyik úton haladsz? Avagy: merre az arra?
"Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt."
Előfordult már veled, hogy autópályán haladtál a forgalommal, és elmulasztottál időben lehajtani? Vagy előfordult már veled, hogy túráztál és haladtál egy széles szekérúton, ahonnan egy keskeny ösvényre kellett lefordulnod, de te elhaladtál, mert annyira eltakarta a bozótos a kis ösvényt? Ugye milyen könnyen előfordulhat ez? Velem már mindkettő megtörtént.
Milyen szemléletes kép ez, és milyen fontos figyelmeztetés van benne számunkra! Könnyű együtt haladni másokkal, alig figyelve arra, hogy merre kell menni, csak követni a hömpölygő tömeget. Mennyivel több figyelmet és erőfeszítést igényel szembe haladni a tömeggel, vagy idejében letérni, a kereszteződésekben a megfelelő utat választani. (Főleg, ha hiányoznak a megfelelő útjelző táblák is…) Mennyivel nehezebb egy olyan ösvényen járni, amely felfele vezet és minden lépésnél figyelni kell, nehogy elvétsd a lépést, és beleess a szakadékba, vagy csupán kificamodjon a bokád…
Miközben írom ezeket a sorokat, eszembe jutott a gondolat: Milyen kár, hogy nem a kényelmes, széles út vezet az életre! Azonban muszáj szóba állnom Jézus szavaival és elgondolkodni azon: mit akar üzenni? Mi az a szűk kapu, keskeny út, amelyet kevesen találnak meg? Miért találják meg csupán kevesen? Mi a szűk kapu, a keskeny út az én életemben? Mivel kell megküzdenem, hogy megtalálhassam?
A bűneset történetétől kezdve újra és újra találkozom olyan bibliai történetekkel, amelyek arról szólnak: Sátán felkínál egy rövidebb, könnyebb utat, csak hallgassunk őrá. Isten Igéje viszont sohasem a kényelmesebb, könnyebb út felé mutat. Nem csupán a kitartó munkáról, fáradozásról van szó, hanem a lemondásról, önmegtagadásról is. Isten arra hív, hogy ne a magunk dicsőségét keressük, ne magunkban bízzunk, hanem tagadjuk meg magunkat, és szánjuk oda életünket iránta való engedelmességre, bizalomra, a körülöttünk élők szolgálatára. Ez gyökeres és mélyreható változást jelent mindannyiunk életében. Bár első pillanatra nem tűnhet vonzónak, útközben el is fáradhatunk, mégis ez az út vezet az életre és ráadásul ezen az úton találjuk meg a boldogságot is.
Ne sodródjunk tehát! Ne engedjünk a kényelem csábításának! Legyünk éberek, lassítsunk, húzódjunk félre, hogy idejében le tudjunk térni arra a szűk ösvényre, amely felvezet a hegyek tetejére, sőt amely felvezet Isten színe elé!
Legyen áldott a napod!
Ajánlom olvasásra Ellen G. White: Gondolatok a Hegyibeszédről című könyvének Máté 7.13-14-ről írt szakaszát!
