Intő szó


“Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.”



A nevelésnek és a tanításnak is megvannak a maga módszerei. Szomorú az, hogy legtöbbször nem használjuk őket. Én magam nem vagyok tanár, így nem tanítok valami jól. Apa vagyok, de még tanulom ezt a szerepet is. Nem megy tökéletesen.

Pál egy sokat látott tanár volt. Tudja, milyen egy olyan diákkal dolgozni aki sosem tanul. Tudja, hogy mit eredményez az, amikor nem értékeli a diák a tanítást, nem hasznosítja a tudást. Épp ezért egy üzenetet küld a gyülekezetnek, mint egy rossz diák kap intőt az ellenőrzőjébe: “Tanulj úgy, mint aki nem hiába tanult!”

Pál megérti milyen úgy élni, hogy ismeri a kegyelem üzenetét, de mégis küzd ellene. Hiába volt számára a kegyelem mindaddig, amíg fel nem ismerte Jézust, mint megváltót. Rossz diákként csak bemagolta az anyagot, és eldöntötte, hogy az hibás.

Hála Istennek van lehetőség a változásra. Pál nem hiába inti a gyülekezetet. Ugyanazzal szembesül, mint ma mi is saját életünkben sokszor. Lehet, hogy hiszünk Istenben, de mi értelme, ha nem úgy élünk?! Lehet, hogy kegyelmet kapunk, de ha csak a tudatban kimerül az egész, és nem nyilvánul meg tettekben, akkor értelmetlen.

Hiszel abban, hogy van kegyelem számodra? Akkor élj úgy, mint aki kegyelmet kapott! Ne tedd ugyanazokat a rossz dolgokat, hiszen már Isten tiszta lapot adott. Mi értelme a tiszta lapnak, ha rögtön összesározod?

Pál intése ma neked is szól: Élj úgy, mint aki nem hiába kapott kegyelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet