Hatalmas Istenünk

 


„Mert ímé, aki hegyeket alkotott és a szelet teremtette, és aki megjelenti az embernek az ő gondolatát, aki a hajnalt sötétséggé változtatja és a föld magaslatain lépdel: az Úr ő, a Seregeknek Istene az ő neve.” 

(Ámos könyve 4. fejezet 13 .vers)

1885-ben, a svédországi Kronobackban egy 26 éves fiatalember, Carl Boberg épp a templomból tartott hazafele, amikor hirtelen a semmiből egy zivatarfelhő tűnt fel. Viharos szél söpört végig a réten, vadul hullámzott a gabonamező, villámok cikáztak, mennydörgött, és záporeső közelített.

Carl, amilyen gyorsan csak tudott igyekezett hazaérni. Zihálva lépett be az ajtón, majd az ablakhoz sietett. Alig hitt a szemének. Az ablakot kinyitva a Monsteras öböl tükörsima vizét látta maga előtt, fölötte szivárvány és az égszínkék boltozat. A közeli erdőből vidám madárének hallatszott, melyhez a templom öblös hangú harangja adta a kíséretet.

Carlt csodálattal töltötte el ez a látvány, s fülében a 8.zsoltár szavaival verset írt O Store Gud címmel, melyet később a helyi lapban is megjelentetett. Pár évre rá, költeményét egy népdal dallamát hozzátársítva megzenésítették, majd először németre, oroszra, mára pedig a világ minden nyelvére lefordították. Igen, így született meg a kereszténység egyik legismertebb himnusza a „How Great Thou Art", a „Mily nagy vagy Te”.

Igen, hatalmas és csodálatos az Isten. Mert, jöhet akármilyen sötét vihar, akármennyi tajtékzó hulláma a Covidnak, vagy más betegségnek, félelemnek. Ő mindegyiket le tudja csendesíteni és el tudja oszlatni.

Nézz ki az ablakon, figyeld, ahogy megújul a természet, ahogy rügyeznek fák, ahogy a kis rigók dalolnak és a húsvét örök evangéliumának: „Nincs itt. Feltámadt!” örömével szívedben olvasd el és énekeld te is e pár sort:

1. Nagy Istenem, ha nézem a világot,
Mit alkotott Te szent „Legyen” szavad,
Ha látom én sok millió alkotásod,
Kiket vezetsz és táplálsz egymagad.

Refr.: A szívem áld és hála tölti be,
Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te.
A szívem áld és hála tölti be,
Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te.

2. Ha szól Igéd és benne Rád találok,
Ha láthatom, mily nagyok tetteid,
Ki népedet ily gazdagon megáldod,
Elhordozod, bár látod bűneit.

Refr.

3. Ha mennybe hívsz, majd mikor eléd állok,
Megláthatom Te fényességedet,
Ha majd reám szent arcod vet világot,
Leborulok és dicsőítelek.

Refr.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet