Hit és alázat


„Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.”

Zsidókhoz írt levél 11. fejezet 3. vers

Csak Ő létezett. Öröktől fogva a végtelenségig. Nem volt kezdete és nem is lesz vége, nincs, aki Őt alkotta volna, és nincs is senki, aki uralkodhatna felette. Ő volt mindig. És az időnek egy pontján alkotni kezdett a semmiből. Valamit. Valami csodát, valami észvesztően hatalmasat és végtelent. Világegyetemet, bolygókat, holdakat, galaxisokat, csillagrendszereket és az őket mozgató, fenntartó törvényeket. Szólt, és minden előállt.

Aztán megalkotta a Földön az életet, a mi saját kis világunkat. Lehajolt, fogta a port, a földet, ami szintén miatta létezett, és gyúrta, emberré formálta, Önmagához hasonlóvá. Életet lehelt belé, kreativitást, teremtésvágyat, gondolkodásra, szeretetre való képességet ajándékozott neki. Pusztán szeretetből. Azért, mert ez a lénye, mert Ő maga szeretet. Tökéleteset teremtett, nagy odaadással, művészettel. És gondja volt a megmentésre is.

Felemelő érzés, hogy ennyire fontosak vagyunk neki. Felemelő tudni, hogy nem a véletlen szült minket, hanem célja van az életünknek. Neki van célja velünk. Fontosak vagyunk neki, kimondhatatlanul értékesek.

Isten ma reggel újból eszünkbe szeretné juttatni, hogy az Ő akaratából létezünk. Ő alkotta az embert, és az Ő akarata, hogy te és én ma itt élünk a Földön. Szeretné, ha ez az identitástudat reményt adna nekünk a mindennapokhoz, kitartást, erőt, és alázatot.

Hogy szeretettel tudjuk ezt a hitet képviselni, ne pedig megvetve azt, aki nem tudja a teremtést elfogadni. Szeretettel és alázattal fordulva minden ember felé, mert mi hiszünk abban, hogy az Ő alkotásai vagyunk, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy bárkit is lenézzünk, megbélyegezzünk, kirekesszünk magunk közül azért, mert másként gondolkodik, mert másban hisz, nem az Alkotóban.

Itt az idő, hogy Jézus szelíd, határozott és alázatos stílusával álljunk a teremtés kérdéséhez (is)!