A csodálatos gondviselés
"Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, mint amit fel tudnék sorolni."
40. Zsoltár 6.vers
Milyen lenne az életünk, ha mindig az történne, amit elterveztünk? Elsőre azt mondanám erre kérdésre: Ha mindig az történne, amit én terveztem el? Az csodálatos lenne! Biztos boldog lennék tőle, biztonságban érezném magam… Biztosan?
Milyen lenne mások élete, ha mindig az történne, amit elterveztünk? Milyen lenne a világunk, ha minden ember terve megvalósulna? Ha korlátozás nélkül megtörténne például az, amit egy terrorista elgondolt? Borzalmas bele gondolni is…
Milyen jó, hogy Isten tervei meghaladják és felülírják a mi terveinket. Milyen jó, hogy Isten megengedi, hogy tervezzünk, de korlátokat állít fel, és „elforgatja” a terveinket (vö. 1Móz. 50.20, Zsolt. 33.10) Gondoljunk bele: terveznénk csalódást, fájdalmat, szenvedést az életünkbe? Válságokat, amelyekből katarzis lehet? Vajon megtalálnánk Istent ezek nélkül? Értékelnénk az életet, a megváltás ajándékát, az isteni ígéreteket? Hálás vagyok minden szép pillanatért, amit megélhettem eddig, de be kell ismernem, hogy szükségem volt az átélt csalódásokra és szenvedésekre, mert így tudott Isten megszólítani, magához hívni, így született meg bennem több együttérzés mások iránt, több szembesülés saját rossz dolgaimmal, így találtam meg Krisztust, a Megváltómat.
„Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi értünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.” Legyen áldott Isten azért a munkáért, amellyel értünk küzd, titokzatos gondviseléséért, amellyel a rossz dolgokat jóra fordítja életünkben!
Legyen áldott a napod!
