Isten figyel rád!


 „Ezt mondja az Úr: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom? Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden – így szól az Úr. Mert én arra tekintek, aki elesett és megtört szívű, és aki igémet tiszteli.”

Ézsaiás könyve 66. fejezet 1-2. vers

Eszembe jut egy történet. Egy szálloda tulajdonosa nehéz helyzetbe került. Komoly gazdasági válság ütötte fel a fejét a vidéken és ő kétségek között töprengett, hogy vajon túl fogja-e élni vagy bezárhatja az épületet. A szomszédos telkeken lévő szállodákat, apartmanokat egy nagy cég vásárolta meg és újította fel. Rob (nevezzük így) égető kíváncsisággal figyelte, hogy mi történik körülötte. Egy napon felkeresték őt is és felajánlottak egy nagyon figyelemre méltó lehetőséget. Így szólt: adja át ennek a nagy cégnek a szálloda feletti irányítást, minden szobát, alkalmazottat, egyszóval mindent és cserébe újra fellendítik a forgalmat illetve az egykori tulajdonost megteszik igazgatónak és a bevétel teljes részét megkapja. Egyetlen dolgot kérünk – ismételte a cég képviselője – a szálloda egészére szükségünk van. Az ötlet nagyon tetszett Robnak, bár egy dolgot sérelmezett, miért nem hagyhatnak meg neki egy kis szobát, ami csak az övé? A képviselő nem tágított. Vagy az egész szállodát megkapják, vagy nem érvényes az ajánlat.

Természetesen Istent nem lehet és nem is szabad egy üzleti megállapodáshoz hasonlítani, de azt hiszem e történeten keresztül megértjük, hogy mi Isten vágya. Először is: nem egy bizonyos helyen vagy épületben kíván „élni”. Ő arra vágyik, hogy életünkben éljen, ott legyen a hétköznapjainkban, közösséget vállaljon velünk a problémáinkban. Másodszor: akkor tudja az összes áldását ránk árasztani, ha engedjük, hogy vezesse életünket. A fenti szakasz folytatása úgy szól, hogy keze alkotása minden, ami van, ami mi magunk is vagyunk. Azokra tekint, akik elesettek, megtört szívűek. Hasonlóan a történetbeli tulajdonoshoz, aki a csőd szélén állt. Felfigyeltek rá és lehetőséget kínáltak fel a számára. Azt írja Ézsaiás könyve egy másik helyen: „Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (57:15)

Istent nem lehet bezárni egy helyre, nem korlátozható. Kezei alkották meg a világot, amit látunk, és a világot, ami számunkra még láthatatlan. Szíve dobbanása, a figyelme azokra irányul, akiknek végtelen mód szükségük van rá. Ő megerősít. Megjobbít. Megtisztít. Felemel. Újjá tesz. Szeret!

„Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” 

Zsoltárok könyve 34:19

 

Áldott napot!

 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia