Minden élet számít


„Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.”

Az Egyesült Államok forrong, a békés tüntetéseket bemocskolják a fosztogatások, verekedésbe, pusztításba torkollott megmozdulások. Befolyásos emberek, színészek, sportolók, írók, politikusok emelnek szót a rasszizmus, a hátrányos megkülönböztetés ellen, és valljuk be, a világ egyik táján sem ismeretlen ez a probléma, hogy valaki (vagy valakik) kevésbé számít embernek.

Mert gyermek. Mert fekete. Mert roma. Mert nő. Mert határon túli. Mert egy másik nemzetiséghez tartozik. Mert mozgássérült. Mert értelmi fogyatékos. Mert állami gondozásban nevelkedik. Mert nyugdíjas. Mert liberális. Mert konzervatív. Mert szegény. Mert hajléktalan. Mert meleg. Mert rab.

Isten ma reggel ebben a felfordult világban egy olyan igével szeretne bátorítani téged, mely egykoron, háborús helyzet közepette hívatott Júda népében tartani a reményt. Egy egyszerű, szinte hétköznapi jelet küldött akkor: egy fiatal nő várandós volt, és születendő gyermekének nevébe belerejtette minden hitét, amivel kapaszkodott az Örökkévalóba. Mert hitte, hogy Isten velük, közöttük van, hogy ők még mindig Hozzá tartoznak, az Ő népe, akikkel az Úr szövetséget kötött. Akárhányszor szólította nevén a kisfiát, az egyben egy vallomás volt, hogy Isten uralkodik. Történhet akármi a világban, dúlhat háború, tombolhat az igazságtalanság, életünk Isten kezében van.

Ma reggel a kérdés előtted is nyitott: Leszel te a jel? Leszel te, az aki megéli a hitét a hétköznapokban, természetesen, kényszer nélkül, csak azért mert szereti Istent és az embereket? Leszel az, aki nem ugrik a másik torkának a komment-szekciókban, aki nem hibáztatja az áldozatot, aki megáll segíteni ismeretlenül is az utcán? Aki nem feltételezi rögtön a rosszat a másikról, aki az ítéletet arra bízza, akire valóban tartozik? Aki megéli, hogy Isten itt van köztünk? Hogy mi, mindnyájan, nemtől, bőrszíntől, kortól, szexuális irányultságtól függetlenül Isten népe vagyunk? 

Leszel az, aki nemcsak imádkozik, de tesz is azért, hogy jöjjön el az Ő országa és legyen meg az Ő akarata? Leszel az, aki ma megéli: Immánuel!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia