Ne botránkoztassunk!

“Ne ítélgessük hát többé egymást, hanem azt ítéljétek meg inkább, miként nem okoztok a testvéreteknek megütközést vagy botránkozást.”

Nehéz dolog nem ítélkezni? Persze hogy nehéz. A kisfiammal egyik nap sétálni ment a feleségem. Egy hölgy jött szembe, ránézett a fiamra, és úgy gondolta, hogy nincs eléggé felöltöztetve a gyerek. Ezt szóvá is tette. Még csak egymás nevét sem tudták, de már elhangzott az ítélet. Sokszor előbb ítéljük el a másikat magunkban, vagy hangosan, mint hogy köszönnénk neki. Pál ezt eléggé nehezményezi. A római gyülekezet egyik fontos hibájára mutat rá. A szomorú az, hogy kétezer éve írta a levelét, de ma is él ránk nézve ez az intés.

Két részből áll a mai igénk. Az első a feddés, a második a megoldási javaslat. Nézzük meg a kettőt külön-külön!

“Ne ítélgessük egymást…”
Egyszerű. Azt jelenti, hogy ne méregessd a másikat! Ne azzal töltsd az idődet, hogy megjegyzéseket gyártasz, kritikákat mondasz mindenért, ami szerinted helytelen. Ne a hibákat keressd állandóan a másikban!

Isten egyedivé teremtett mindannyiunkat. Azért tette ezt, hogy mindannyian a saját értékeinkkel szolgáljuk. Ha mi a saját (legtöbbször hiányos, nem tökéletes) gondolatainkat, képességeinket használjuk fel, az nem kisebbíti Isten nevét. Sőt, Neki pont az a célja, hogy az én tökéletlenségemet használja fel.

“Ítéljük inkább a saját tetteinket!”
Minden közösségben vannak összetűzések. Mindenhol vannak viták, nézeteltérések, és ezzel semmi baj nincsen. A baj az, ha az fontosabb minden másnál. Fontosabb a célunknál. Fontosabb annál, mint hogy egy közösség legyünk.

Ha mindig a másikat nézem, és kritizálom, akkor csak azt érem el, hogy magamat megpróbálom úgy felemelni a másik fölé, hogy lenyomom a többit. Ha viszont magamat próbálom figyelni, és saját hiányosságaimat észrevenni, akkor úgy fejlődhetek, hogy másban nem teszek kárt.

Könnyű a másikban hibát találni, de elismerni a sajátjaimat nehéz. Változtatni még nehezebb. A baj csak az, hogy egyedül így kerülhetjük ki a botránkozást.

Képzeljetek el egy közösséget, ahol mindenki elfogadja a másikat úgy ahogy van, mert pontosan tisztában van vele, hogy megvannak a saját küzdelmei, ugyanúgy ahogy a másiknak is. Olyan közösséget, ahol az emberek nem kritikával, hanem segítséggel fordulnak a másikhoz. Olyan közösséget, ahol nem tudsz megbotránkoztatni senkit, mert mindenki elfogad, és nem ítélkezik.

Én egy ilyen világban szeretnék élni. És te?